Témák és momentumok [antikvár]

Prosek Zoltán INTERPRETÁCIÓ / KONSTITÚCIÓ - BEVEZETŐ E kiállítás művei az értelmezés értelmezéséről is szólnak, egy, talán már nem annyira divatos szóval, hermeneu-tlkus, a módszert és befogadást folytonosan körülíró alkotások: nyitottságuk nem a jelentések belevetíthető-ségéből, hanem a jelentéstulajdonítás mikéntjéből [nyitott művészet], az emberi szellemnek abból a felismeréséből és örök vonásából fakad, hogy csakis az újra felhasználható művekbe épül bele az idő dimenziója, azaz az emberi szellem tágulásaként, történetként. A valóságközeliség és lehetőségközeliség a művekben tetten érhető viszonyítási pontokat reprezentálják. Valóság és fikció különbözősége és kapcsolata, összetartozása különös érzékenységgel mutathat rá az adottól való eltávolodás esélyére, eképpen érzékenyen jelezheti az elitkultúrán belüli pozícióváltások természetét. A valóságos és lehetséges dinamikájának rekonstrukciója csak az egyén szuverén tette lehet. így a jelontológiai meghatározás értelme a hermeneutikus tudat elsőbbségéhez társul. A kontextuallzádó irányai eminensen érzékeltetik, hogy az elitkultúra szférájában a legproblematikusabb a célzott és tulajdonított jelentés kettőssége. A művészeti alkotás fiktív valósága többnyire csak nyomaiban hordozza az adott világ referencialitását, így annak meghatározása is igen szerteágazó, hogy az ellenőrzési monopólium lebontásának milyen folyamatai mentek végbe az elitkultúrán belül, s ez miként járult hozzá - sokszor szándékán kívül - az alternatív struktúra épüléséhez. A műalkotás autonómiája és önértéke, a formatartalom esztétikuma, elsődlegessége így az alkalmazott nyelvészeti megközelítéseknek egy másik interdiszciplináris kapcsolatrendszerét mozgósította a vizsgálatokban. Mégpedig a habermasi modellben jelzett ideális helyzetre előrenyúló és az esztétikai hermeneutika attitűdjével mozgósítható beállítódásokat, s az ehhez kapcsolódó ontológiai, antropológiai és etikai vizsgálódásokat. Ezzel olyan világértelmezések előtt nyíllik meg a terep, amely az autonóm látásmód köré szerveződő műalkotást és alkotóját helyezi a középpontba, s nem pusztán ideológiai adaptációk érzékiesítéseként, hordozójaként fogja fel a művészetet. A rekonstrukciók további problémái jelzik az időben, szituációkban, tradíciókban és szimbólumokban igen sokrétű és eltérő megnyilatkozások elemzését és értelmezését, a schleiermacheri értelemben vett végtelen feladatot róva ránk. A korszak ideológiai-politikai alapdokumentumai ráirányíthatják figyelmünket a többfelé üzenő beszédmód természetére, ahol a magától értetődő érvényességgel jelentkeznek különböző korszituációkban azonos elemek. A hermeneutikai aspektus, Dilthey nyomán azt is tudatosítja bennünk, hogy a jelzett megértési procedúra érvényessége más emberek megértő elfogadását is igényli. Ehhez kapcsolódik az a Gadamer által megfogalmazott hatástörténeti összefüggés, amelynek keretében az értelmező belép a tradíció történetébe, és