Tizenöt erdélyi művész [antikvár]

Megőrizni Egy Nagy Imre festmény „hátára" írta volt fol Kányádi Sándor, valamikor a hetvenes években: „Be kell hordanunk, hajtanunk mindent." Két évtizeddel a vers (és a kép) megszületése után azzal hitegetjük magunkat, itt, Erdélyben, hogy már túl vagyunk az özönvízen - vagyis hát akkor nem volna kötelező többé a Noé-bárka parancsa. De közben kint megint zuhog, havazás helyett is, a sár nem akar felszáradni. Negyven vagy negyvenezer nap és éjjel emléke, lehetősége kísért még bennünk, és ma sem tudunk ellentmondani a költőnek. Valóban meg kell őrizni mindent, semmi sem fölösleges, hogy amikor leapad majd a víz, megkezdődhessék az újrateremtés. Az itt következő képzőművészeti írások, emlékképek és emlékeztetők szerzője élete nagyobb részét ugyancsak ilyen özönvízi tudattal élte, s szorgos gyűjtőként nem csupán műalkotásokat halmozott fel, hanem korabeli benyomásokat is erdélyi műtermekből, kiállításokról. Példás kitartással arra is törekedett, hogy a kiválasztott festők, grafikusok, szobrászok életének, művészi pályájának is minél több mozzanatát megőrizze. És most e rokonszenves gyűj-tőszenvedélyének eredményét átnyújtja az olvasónak: íme, lássátok, mi minden termett ezen a földön a XX. század közepén, a század második felében.