Bővebb ismertető
Mikor először kezdtek szemembe tűnni erdőn-hegyen a barnainges csapatok, sokszor elgondoltam: mindenben rosszabb a mai diák élete, mint a mienk volt, de ezért az egyért érdemes volna cserélni vele.
Csak ha dalra gyújtottak... messziről még hagyján. Azt hihette az ember, a „bécsi hegyeken" jár, vagy valami német diákcsapat vetődött ide. Közelebbről kín volt hallgatni, hogyan szenved a magyar nyelv a nem rászabott köntös alatt. Nem: hogyan csörgeti az idegen zene bilincsét. Szegény „Csinom Palkó" a maga egy szál csontos kalabérjával mit tehetett a tengernyi ellenség közepette? Tragikus jelképe a testvértelen magyarnak.
Akkor már inkább voltam nagyszombati diák. Régi városfal tövében húzódó százados fasor! (Szakasztott mása a kolozsvárinak.) Ott tombolta ki a diákság az iskolai énekórán alig foglalkoztatott dalos kedvét. Ott más magyar dal „mennyköve villogott!"
De lassankint mások is meghallották azt a bilincscsörgést. A cserkész-daloskönyvek kiadásról-kiadásra jobban keresik a magyar hangot. Hogy most a Cserkészszövetség egy tisztára népi magyar dalgyűjtemény kiadására határozta el magát: nem egy szempontból jelent új zászlóbontást és új ideálokért való küzdelmet.
A zenei közízlés nálunk szomorúan alacsony fokon áll De nem a népé! Századokon át sok zene hullámzott rajta keresztül. Amit ebből fenntartott: ékes bizonysága finom, válogató ízlésének.