101 magyar népdal [antikvár]

Mikor először kezdtek szemembe tűnni erdőn-hegyen a barnainges csapatok, sokszor elgondolkodtam: mindenben rosszabb a mai diák élete, mint a mienk volt, de ezért az egyért érdemes volna cserélni vele. Csak ha dalra gyújtottak... messziről még hagyján. Azt hihette az ember, a "bécsi hegyeken" jár, vagy valami német diákcsapat vetődött ide. Közelebbről kín volt hallgatni, hogyan szenved a magyar nyelv a nem rászabott köntös alatt. Nem: hogyan csörgeti az idegen zene bilincsét. Szegény "Csínom Palkó" a maga egy szál csontos kalabérjával mit tehetett a tengernyi ellenség közepette? Tragikus jelképe a testvértelen magyarnak. Akkor már inkább voltam nagyszombati diák. Régi városfal tövében húzódó százados fasor! (Szakasztott mása a kolozsvárinak.) Ott tombolta ki a diákság az iskolai énekórán alig foglalkoztatott dalos kedvét. Ott más magyar dal "mennyköve villogott!"