A magyar nép szobrászata [antikvár]

ELŐSZŐSenki előtt sem kétséges, hogy ma szierte a világon inindenütt, ahol egyáltalán kulturális fejlődésről lehet Iwszélni, a megelőzőkhöz képest merőben új kultúrfoi-mák alakulnak ki. De, mert az itt-ott széthomló régi formák kaosm még eltakarja ax új élet sarjadzását, aaért felmerülhet a súlyo kérdés, mi az a gyökér, íimiből az új, az előzőnél szines^hb, éietteljiesebb kultúra kinőhet,mi a jövő kulturális, vagy szűkebb értelemben véve,művészi fejlődósineik aliapjatKülönösen nehéz prohléma ez a magyar képzőművészet esetében, tahol egyrészt még ma is egymásmellett, helyesebben egymás elleoi, harcolnak a XIX. század végének s a XX. század elejének anűvészeti irányai, mtísrészt pedig művészeinOí közt még ma is akadnak olyanok, aíkik iigy véliik, hogy a jnagyar művészetnek még ezután kell megszületnie, mert ámult művészetében az idegen formákban nem tudott igazában érvényesülni a magyar lélek. Bármennyire is fáradozott az újabb magyar mű történetírás (főleg Divald Koméi, nmjd Gerevich Tibor, legújabban főként László Gjaila és Bogyay Tamás) íiogy a mult magyar művészetében a sajátosan magyar vonásokat kimutassa, mégis akadnak kiváló művészeink közt is, akik nem érzik eléggé az ősi mult, a régi magyar művészet és a jelen szerves, egységes láncolatát. Miért? Talán azért, mert a régebbi kutatások nem belülről próbálták ai? egysíéget megtalálni a sajátos magyas'