A magyar tánctörténet évszázadai [antikvár]

BEVEZETŐA magyar tánckultúra történetének csak néhány pillanatát rögzítették az egykorú feljegyzések, költői híradások. Az ezekben felvillanó táncok, meghitt hangulatok, sötét tónusú emlékek és drámai események egy-egy kiragadott vonását őrizték meg az egykor oly gazdagon áradó és az' élet minden területét átszövő, bővérű táncos kedvnek. A történeti források alapján feltáruló múlt sokszínűsége ellenére is csak mozaikszerű és töredékes rajza tehát a magyar tánc történetének. Ahhoz, hogy e hézagos kép hiányzó kontúrjait érzékeljük, és a fejlődés folyamatát is megsejtsük, az egykori híradások értékelésében nem téveszthetjük szem elől a táncfolklór tanulságait és az összehasonlító-történeti kutatás eredményeit. Ezek segítségével értelmezhetjük az önmagukban megfejthetetlen utalásokat és jelzéseket és ismerhetjük fel a szűkszavú történeti emlékek jelentőségét, nagyobb összefüggéseit. A következőkben tehát e célkitűzések szellemében kívánunk vezérfonalat adni a legfontosabb tánc történeti emlékeinket felölelő antológia tanulmányozásához.Tánctörténetünk legkorábbi, homályba vesző időszakára csak néhány forrás utal, s ezek annyit árulnak el a tánc szerepéről, hogy a keresztény vallás keretében is szívósan élt tovább a szent helyeken való táncolás gyakorlata. Erről tanúskodnak azok a zsinati határozatok, melyek tiltják a templomban és temetőkertben való táncolást (1) és a szertartások alatt a vigadozást (2). Az egyház e tiltó rendelkezéseivel nyilván az egykori pogány rítusok továbbélése ellen hadakozott, ezektől kívánta megtisztítani szertartásait és a mindennapi életet. Ebben a szellemben Ítélte el az. ördögi praktikát Temesvári Pelbárt is, amikor az ünneprontás legendájához