Szilágysági magyar népművészet [antikvár]

A szilágysági magyar népművészet kötetnyi bemutatását adni - néprajzkutatásunk régi adósságának törlesztése. Még a századforduló táján írta a szilágysági néprajzi gyűjtés egyik kezdeményezője, Boér miklós, hogy "rendkívül érdekes etnográfiai viszonyai" ellenére a Szilágysággal "mindeddig mégsem foglalkozott valalmi nagy buzglaommal senki" és hogy a vidék néprajzi "felfedezése, kiaknázása még emberére vár" (4). E "várásból" aztán több mit fél évszzadon át tartó "várakozás" lett. A közben egymást váltó két néprajzos nemzedék a Szilágyságban olyan "átmeneti" vidéket látott, ahol a kutató is legfonnebb csak átutazóban ha megállt néhány röpke megfigyelésre. e megfigyelésekből lecsapódott pár cikken ( 6, 7, 8, 11, 12, 14, 15, 16, 34) s egy hímzés-mintagyűjtemény közreadásán (17) kívül a magyar néprajzi vonatkozású közlések továbbra is késtek. Még jó, hogy bár rokonszakos kutatók érintették a néprajz határterületeit is ( 18, 20, 21, 28, 30, 31, 41). A törlesztés kezdetét jelentette az Erdélyi Néprajzi Múzeumnak - egy előzetes tájékozódó kiszállás alapján - 1954 tavaszán egymást követően fognatosított két gyűjtőútja, melynek során közel 300 román és magyar eredetű tárgyból álló beszerzést is végeztünk, első ízben hozva a múzeumba Meszesen túli magyar tárgyakat, többek közt teljes öltözeteket, kerámiát és famunkákat. Párt hónapra rá aztán, korábbi javaslatunk értelmében és a múzeumi gyűjtőút tapasztalatait felhasználva, sor kerülhetett az akadémiai Művészettörténeti Intézet magyar népművészet kutatóinak és a kolozsvári Képzőművészeti Intézettől melléjük adott több gyakorló hallgatónak csoportos szilágysági kiszállására is.