Volga-Káma-Bjelaja vidéki finnugor és török népzenegyűjtés [antikvár]

Kodály Zoltán megbízásából, Bereczki Gábor finnugor nyelvésszel 1958 és 1979 között kilenc, egyenként négy-hathetes, nyári népzenegyűjtőúton jártunk a Szovjetunió európai részének keleti szélén a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Zeneművészek Szövetsége kiküldetésében. Ez, a mintegy 600-700 kilométer széles terület Moszkva magasságában, de attól félezer kilométerre keletre kezdődik és egészen az Urálig, azaz Ázsiáig tart. A térség több, mint ezer éve különböző irányból és különböző időkben odasereglett népességek találkozó helye: finnugorok, törökök és szlávok éltek és élnek ma is egymás közvetlen közelében, sőt olyan mértékben összekeveredve, hogy az ottani Autonóm Köztársaságok határai csak hozzávetőlegesen követhetik a nemzetiségek valóságos elhelyezkedését. Hagyományokban gazdag, soknyelvű és sokféle zenét őrző vidék ez, mely kifogyhatatlan anyagot kínál a kutatásnak. Helyszíni munkánk - a leningrádi Fonogramm Archívum finnugor anyagának 1957 és 1958 nyarán történt átnézése után - a magyar zenetudományt már régóta foglalkoztató cseremiszeknél kezdődött, majd a körükben szerzett új tapasztalatok is arra késztettek bennünket, hogy a gyűjtést - hacsak lehet - más népekre is kiterjesszük. így végül a Mari, a Csuvas, a Tatár és a Baskír Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságban élő finnugor nyelvű cseremiszek, mordvinok és votjákok, valamint a török nyelvű baskírok, csuvasok és tatárok között - összesen 285 faluban - készítettünk magnetofonfelvételeket. Útjainkra (melyek közül az 1964-esre Bereczki Gábor nem jöhetett velem) mindig elkísért egy, az adott Köztársaság fővárosában működő kolléga is, aki megfelelő nyelvi és helyi ismeretekkel rendelkezvén nagymértékben hozzájárult eredményeink eléréséhez. Együttműködésünk jeléül minden felvételünkről másolatot hagytunk náluk. Ami a gyűjtés módszerét illeti, alapjában véve két lehetőség között választhattunk. Viszonylag hosszabb ideig, egy vagy akár több hétig is csak egy faluban maradunk s az ott található zenei adatok lehető legteljesebb összegyűjtésére törekszünk. Ez azt jelentette volna, hogy egy kiutazás alatt aligha jutunk el három-négynél több helységbe. Mivel azonban sohasem tudtuk, hogy lesz-e még újabb odautazási lehetőség, minden gyűjtőútunkat utolsó alkalomnak kellett tekinteni s ezért inkább azt a módszert választottuk, hogy egy faluban rövidebb ideig: egy-két napig, esetleg csak órákig maradunk, de így azután több helyre is eljutunk a rendelkezésre álló idő alatt.