A sajtóműfajok kézikönyve [antikvár]

Műfajismeret! órán jegyezte meg az egyik hallgató: "Mi szükség van arra, hogy műfaji kritériumok alapján elemezzünk Írásokat? A döntő az, hogy jó-e az írás vagy sem," Az első hallásra talán elfogadhatónak tetsző érvelést a gyakorlat cáfolja. Példákkal szemléltetve ellenérvünket: ha egy kishír négy alapvető eleméből /mi, hol, mikor és kivel történt/ csak egy is hiányzik, az olvasó bosszankodik. Ha a publicista a belső vezércikkben nem építkezik szigorú logikai rendben vagy deklaratív, kinyilatkoztató, netán kioktató stílusban ír - holott a tények, az érvek polémikus felsorakoztatásával mintegy be kellett vonnia az olvasót az együtt-töprengésbe, a következtetések levonásába -, nem biztos, hogy végigolvassák a cikkét. Az újságíró, bár tartalmi hibát nem vétett, nem éri el a kívánt hatást, mert nem tartotta be a belső vezércikkre jellemző műfaji követelményeket . A bevezetőben idézett kolléga mindkét írásra - a "legegyszerűbbnek" tartott műfajra, a kishírre, és a nehezebbre, a belső vezércikkre, nyilván azt mondaná - és okkal hogy ezek az írások "nem jók". De miért? A kérdésre adandó válaszban kimutathatjuk, hogy az újságíró figyelmen kívül hagyott alapvető műfaji sajátosságokat, s írása ezért nem sikerült, illetve nem elég hatásos. így az olvasó is érzékeli a műfaji gyengeségeket, anélkül persze, hogy bármiféle ismerete lenne az újságírói műfajokról.