A valóság vonzásában [antikvár]

Mesterségünk valaha több volt, mint a szakmák egyike. Hivatás volt. Az értelmiségi lét egyik lehetséges kifejeződése. Az énekmondók - sok-sok megaláztatás ellenére is - a szellem felső köreihez tartoztak, s nemcsak híreket vittek kastélyról kastélyra, udvarházról udvarházra, hanem a folyó, a mindenkori történelem üzenetét is. Asztal végére ültették, olykor romlott borral kínálták őket, de ami megmaradt abból az egykori világból, többek között általuk maradt meg. Azok által, akik a hírek kóborlói közül csakugyan a valóság elkötelezettjei voltak. Megaláztatásuk pedig csak annyi volt, amennyi bármilyen értelmiségi pályán szinte természetesnek számított akkoriban. Gondoljunk csak Az ember tragédiája Kepler-jelenetére vagy a Giordano Brunók, a Galileliek sorsára! S arra a Galilei által megfogalmazott felismerésre - Németh László szavai szerint -, amely gondolat mindmáig igazíthatja az önmagukon túllátó érdemesek lépteit: "Szeretem az igazságot, gyűlöltem a méltatlanságot, ezért halok meg száműzetésben."Ennél alább ma sem volna érdemes adni!