Az újságírók társadalmi helyzete 1981-ben I. [antikvár]

BEVEZETÉS Az újságírók csoportja a kis létszámú értelmiségi foglalkozások közé tartozik. A mérnökök, vagy a tanárok százezres nagyságrendjéhez viszonyítva párezres létszámuk szinte jelentéktelennek tűnik. Az 1980-as népszámlálás adataival számolva, az újságírók az értelmiségiek alig 1 százalékát adják. Más kép rajzolódik ki, ha súlyukat az általuk létrehozott produktumok - a tömegkommunikációs közlemények - oldaláról vesszük szemügyre. Ma szinte minden családban van rádió és televízió, emellett mintegy három millió példányban jelennek meg a napilapok. Az emberek döntő többségéhez a tömegkommunikáció valamilyen üzenete rendszeresen eljut. Aligha van tehát olyan értelmiségi csoport, amelyik ekkora közönségnek ilyen rendszerességgel juttatná el "szolgáltatását". Talán a fenti arányok is indokolják, hogy a társadalom - és maguk a kommunikátorok is - viszonylag egzakt képet kapjanak e csoport legfontosabb szociológiai paramétereiről, társadalmi helyzetéről, életviszonyairól. A kommunikációkutatás szűkebb szaktudományos szempontjaihoz is fontos adalékot nyújthat e réteg helyzetének, munkakörülményeinek, gondolkodásmódjának tanulmányozása. Jóllehet a kommunikációkutatók többsége egyetért abban, hogy a kommunikációs folyamat valamennyi összetevőjét: a kommunikátort, a médiumot, az üzenetet és a befogadót egyaránt tanulmányozni kell, a tényleges kutatási gyakorlatban ezek az összetevők igen különböző figyelmet kaptak. A kutatások döntő többsége a befogadói oldalt tanulmányozta, nagy része közönségkutatás, vagy hatékonysági vizsgálat volt. Csak később és kisebb arányban került sor az üzenet, a tömegkommunikációs műsorfolyam tartalmainak rendszeres elemzésére. Az előbbiekhez képest mindmáig háttérbe szorult az üzenetet előállító személyi és szervezeti feltételek szociológiai kutatása.