Bővebb ismertető
Pulitzer - ötödször
A magyar Joseph Pulitzer Emlékdíjnak fontos a jelképes, erkölcsi üzenete, de nem kisebb a gyakorlati jelentősége sem. Szimbolikusan arra
emlékeztet, hogy a Magyarországból jött kisembernek milyen hihetetlen
a képzelőereje, kezdeményező- és alkotóképessége. Gyakorlatilag jutalmazza a magyar média - újságírók, TV-sek, rádiósok - derékhadát
teljesítményeikért, és főképpen ösztönzi őket arra, hogy részesei legyenek
a modern hírközlés megteremtésének.
A kulturális média, a művészi díj öntörvényű jelenség. Értékállandóságát nem határozza meg sem az, honnan származik, pillanatnyilag
mi a címe, rangja, ünnepélyessége, de még a közvetlen anyagiak sem.
Ezért is devalválódtak korunkban annyira egyes díjak. A díj meggyökeresedésének, általános elismerésének, tartós presztízsének egyetlen biztosítéka: a működés értékorientáltsága. Ennek köszönheti napjainkban
világméretű tekintélyét a közel nyolc évtizeddel ezelőtt szerényen jelentkező amerikai Pulitzer-díj. A díjazásnak egyetlen kritériuma lehet: a
minőség. Ezen nemcsak az írás minősége értendő, hanem az alkotást
hitelesítő emberi magatartás is. A Joseph Pulitzer nevéhez kötődő díj jutalmazottjainak nem szabadna sem tehetségtelen, sem becstelen hírlapírónak lennie.
Nem véletlen, hogy az első Pulitzer-díjat a New York Times haditudósítói kapták, azok a riporterek, akik nemcsak a tollforgatáshoz értettek, hanem bátrak, áldozatkészek voltak, és minden meggondolást alárendeltek a szakmai becsületnek. Nem kedvelték őket a hadfiak] a frontparancsnokok, mert nem a hivatalos jelentéseket továbbították, hanem gyakran szembeszegülve a legfelsőbb akarattal, azt írták meg, amit láttak.
Váncsa István (Biharnagybajom, 1949. június 11. –) újságíró. Írásaira jellemző a fanyar humor, az ironikus, egyéni stílus. Általában az egyszerű emberhez, vagy annak nevében szól. Nem ismeretlen témák számára a buddhizmus, az okkult és az igazi tudományok, az informatika és a konyhaművészet.
Írásai előbb az Új Írás (1973), majd az Élet és Irodalom (1975) hasábjain jelentek meg. 1975–80 között tévékritikusként dolgozott.1976-tól az Élet és Irodalom munkatársa; először tervezőszerkesztő, 1990-től főszerkesztő-helyettes, 1993-tól szerkesztő, 1995-től ismét főszerkesztő-helyettes. 1991-től a Számítástechnika főmunkatársa. A kilencvenes évek elejétől a Hócipő állandó publicistája. A Heti Hetes televízióműsor gyakori vendége.
Egyik hobbija a főzés. Felesége Molnár Erzsébet, neves publicista.