Nyilvánosság, közvélemény, tömegkommunikáció [antikvár]

Bevezetés A társadalmi közvélemény és a tömegkommunikáció nem elvont, "időtlen" kategóriák, hanem olyan jelenségek, amelyek meghatározott történelmi korokban léteznek és hatnak a politikai nyilvánosság adott keretein, alakzatain belül. Ezért a közvélemény és a tömegkommunikáció hozzávetőlegesen átfogó tárgyalása nem képzelhető el a politikai nyilvánosság kérdésének megkerülésével. Ez a megközelités a szokatlanság érzését keltheti, mivel a szocializmus politikai nyilvánosságával hosszú időn keresztül úgyszólván kizárólag a szocializmus kritikusai foglalkoztak. A szocializmus politikai nyilvánosságának viszonylagos korlátozottságát vagy részleges hiányát ellenfeleink és birálóink arra igyekeztek felhasználni, hogy "ránkbizonyitsák" a demokrácia hiányát, ellentmondásokat "fedezzenek fel" a szó és a tett között, kétségbevonják társadalmi berendezkedésünk demokratikus értékeit. Ezekben az úgynevezett kritikai alapállásokban --a burzsoázia kidolgozott stratégiájába integrált "leleplezésektől" Trockijon keresztül Sartre -ig -- számos szinárnyalat jelent meg az elmúlt évtizedek során. Trockij az elárult forradalomról beszélt. Nem -- válaszolta Sartre --, a forradalom inkarnálódott, vagyis az általános leszállt az egyedibe. A megvalósulás utján pedig tüstént ellentmondásokba esett, amelyek eltávolitották fogalmi tisztaságától; ám az orosz szocializmusnak a hibátlan szocializmus ábrándja felett van egy felmérhetetlen előnye: az, hogy a valóságban létezik. ' 1 (Egyébként meg kell jegyeznünk, hogy — jellemző módon — mind Trockij, mind Sartre politikai gondolatrendszerében a demokrácia