A szavalás, szinjátszás és rendezés művészete [antikvár]

Bevallom, merészség kell hozzá: tankönyvet írni a színészetről! Mondják, hogy a művészetre születni kell, megtanulni úgysem lehet sohasem. Igazuk is van. És mégsincs igazuk! Mert akiben nincs tehetség, az bizony hiába tanulja ítéletnapig. Viszont akiben tehetség lakozik, annak igenis meg kell tanulnia a mesterségbeli fogásokat, mert ezek nélkül csak kallódó tehetség marad, semmi több. A művészet fortélyaiból is lehet valamicskét elsajátítani. Azt, amit már én is magamba szívtam, megpróbálom leírni. Innen aztán még jókora futást lehet tenni előre, - toronyirányba! Kiki még odaérhet el innen, ahová képessége, szorgalma, na meg a szerencséje is viszi. Olyan tág birodalom a művészet világa, hogy emberi léptekkel a végére jutni lehetetlen. Olyan ez, mint a csillagos égbolt. Kimeríthetetlen és végtelen. Szállni és csapongani lehet csak benne. De hogy mégis e merészségre vállalkoztam, szolgáljon mentségemül e néhány ok: Éppen huszonöt évvel ezelőtt léptem először színpadra. Igaz, csak mint gimnazista. De ekkor mindjárt megcsapott a szele. Az egyetem padjait hűtlenül elhagyva, - édes szüleim nem nagy örömére - beiratkoztam a Színművészeti Akadémiára. Vadul habzsoltam a színészet tudományának ábécéjét. Akarattal egyetlen órát sem mulasztottam el három esztendő alatt. Szerencsés is voltam.