A szónoklás és előadás művészete [antikvár]

Tíz évvel ezelőtt, kezdőszínész koromban, egyik városban szentbeszédet hallgattam. Zsúfolva volt a székesegyház hívőkkel. Szép volt a prédikáció. És mégis kevesen figyelték odaadással a tisztelendő úr szavait. Elszomorodtam. Lehetséges-e, hogy amikor a pap Isten igéit hirdeti, nem méltatják figyelemre? Álltak az emberek egykedvűen. Bámészkodtak a levegőbe. Forgatták a fejüket, jobbra-balra nézegettek. Fájlaltam a hatástalanul elhullott szavakat. Bántott az egykedvű nemtörődömség Isten hajlékában. S ahogy így magamban háborogtam, valami átvillant az agyamon: „Talán nem a közönségben van a hiba, hanem a szónokban!" Én színész vgyok, Thalia papja. És mégis, mennyi ideig kellett tanulnom a beszédet. Éveken át tanulmányoztuk a lehetőségeit, elméletben és gyakorlatban, hogyan kell hatásosan előadni valamit; hogyan kell a hallgatók figyelmét lekötni. És megszületett az ötlet: tanítsuk meg az embereket - akik nem színészek - beszélni! Ismertessük meg velük a színművészet alapvető törvényeit, hogy merítsenek ezekből hivatásuk eredményes betöltéséhez.