A vidéki szinészet élet-halál harca Trianon után [antikvár]

Őszinte szavakat igérek és igéretemet igyekszem beváltani. Nagyon kérek azonban mindenkit, ne nehezteljenek rám ez őszinteségért. Magamnak ártok vele, de talán használok a szinészet egyetemének. Nem szépitek semmit, nem tulzok semmit, mindent a maga őszinte valójában irok meg, nyers igazsággal, becsületes szivvel, a magyar szinészet iránt érzett őszinte, határtalan rajongással. Arra kérem Önöket ne méltóztassanak a dolgokat ugy elbirálni "vidéki szinészet". Ez nincs. Ezt tagadom mindenek előtt. Én már voltam tagja budapesti és vidéki szinházaknak is. E kettőt sem művészi, sem morális, sem más szempontokból elválasztani nem lehet. Amint látjuk, a vidék adja a fővárosnak a művészeket, kik vidéken színészek voltak, a fővárosban művészek lettek. Legtöbb esetben a külömbség az, hogy vannak szerencsés szinészek, akik a fővárosba kerülnek és vannak szerencsétlen művészek, akiket vidéken felejtenek.