Bajazzók [antikvár]

A múlt század utolsó-negyedének elején az olasz opera mintha hanyatlásnak indult volna. Verdi, az akkori olasz operaszerzők legkimagaslóbb egyénisége, az Aida után már félig-meddig elhallgatott s két utolsó dalműve, az Othello és a Falstaff csak nagy időközökben követték egymást. A valamivel fiatalabb nemzedék, amelynek Boito Arrigo volt a legtehetségesebb képviselője, nem tudott szabadulni Wagner Richárd hatása alól s a bayreuthi mester irányelveit igyekezett átplántálni az olasz operastílusba. De reformáló munkájuk nem igen sikerült s alkotásaik, amelyekben a wagneri dolgozási mód vajmi gyakran egyszerű utánzássá fajult, nem igen voltak életképesek. A legtöbb mű csak ideig-óráig tarthatta magát a színpadon s az olasz operának a világuralma, amelyet Donizetti, Bellini, Rossini és Verdi szerzeményei biztosítottak számára, úgy látszott, véget ér. A milanói Sonsogno zeneműkiadócég, látván ezt a tespedést, azzal akarta a fiatal olasz zeneszerzőket erősebb munkára serkenteni, hogy 1890-ben pályázatot hirdetett egyfelvonásos operára. Terve a siker reményével kecsegtetett, mert hiszen izmos, fiatal zeneszerző tehetségek nélkül akkor sem szűkölködött Olaszország.