Csudakarikás [antikvár]

Részlet: A NÉPI MESEJÁTÉK Előszó helyett, rendezőnek, előadóknak Benedek Elek tízkötetes mesekönyve, a Magyar mese- és mondavilág volt gyermekkorom legkedvesebb olvasmánya, s ha időm engedi, elő-előveszem ma is, hogy Elek nagyapó dédunokáinak, a magam gyermekeinek olvassak föl belőle. Ebből a könyvből ismertem meg és szerettem meg a magyar népmesék világát, s ehhez a gyermekkorban kialakult képhez mérten fakónak, csonkának vagy esetlennek éreztem a később megismert, tudományos pontossággal lejegyzett meséket. A hivatalos mese-tudomány ma kezdi csak elismerni Benedek Elek meséit, fél évszázadon át hadilábon állt velük. Ijg:azi népmesének csak az számított, amelyet szóról szóra írt le egy gyűjtő valamelyik népi mesemondó elbeszélése nyomán. Pedig lén37es'ében véve ezek a mesemondók sem tettek mást, mint Benedek Elek: a maguk szókincsével adták tovább, a maguk képzelete szerint kerekítették vagy kurtították a hallott, olvasott vaey néha színpadon látott meséket. S a nép pontosan fél évszázaddal korábban hozta meg a maga fölmentő ítéletét mint a tudomány: már nagyapám is hallhatta népi mesemondók aikáról a sa'át maea megformálta meséket. Én is hallottam ilyen meséket, címük, íellecrzetes stílusfordulataik nyomán világosan föl lehetett ismerni Benedek Elek szövegezését. Ilyenformán úey érzem, hogy mesemondó és meseíró között csak annvi a különbség, hoov amit az egyik négyöt embernek mond el élőszóban, azt a másik is ín'a pzrpk és ezrek számára. Megbocsátható elfocrultsaor, ha Benedek Eleket a legnagyobb magyar mesemondónak tartom, s ha — tehetségemhez mérten, de — az ő példáját próbálom követni. Vagyis a közös kincsből merítek, de a közismert népmese-motívumokat a magam szókincsével adom tovább, s a történetet a magam képzelete, no meg a színpad kívánalmai szerint kerekítem.