Déryné emlékezései I-II. [antikvár]

Talán mindnyájunkban él a vágy, hogy megörökítsük a külső, és belső eseményeket, történéseket. A művészetet Hegel "kibeszélés"-nek nevezi; az író azért ragad tollat, mondja, a szobrász vésőt, a festő ecsetet, hogy örömét és fájdalmát, véleményét a világról, látomásait, és szenvedélyeit "kiírja", "kifesse" magából. A napló, az emlékezés márcsak azért is irodalmi műfaj, mert többnyire ilyen szükségességtől születik.. Bizonyos, hogy aki leírta szenvedéseit, megkönnyebbült kissé; mintha megosztotta volna bánatát, keserűségét az eljövendő olvasókkal (még akkor is, ha nem számít rájuk). S ha örömét, életének sikereit vetíti elénk, adakozásból teszi elsősorban, nem hivalkodásból: mert társadalmi jelenség az öröm is, viszonylataiban lesz elevenné.