Dramaturgiai vázlatok [antikvár]

A tudományok fejlődése nem ismereti alapvetéssel indul meg, hanem konkrét feladatok megoldásával. Csak a megfejtett kérdések sorára viszszatekintve kezd eszmélkedni a kutató, s igyekszik az eredményeket egymással kapcsolatba hozni, rendszerbe foglalni. Ez a felsőbb szempontú szemlélet számbaveszi a már megoldott kérdéseket és egy átfogó tekintettel megjelöli a kutatás területének határait. így föltárulnak előtte a hiányok és a megoldásra váró feladatok is. Ahogy Mendelejev megállapította az idők folyamán szórványosan és esetlegesen fölfedezett elemek periodikus rendszerét, s ennek alapján rátalált az üres rovatok hiányzó elemeire, ugyanígy minden tudományos kutatás, bizonyos mult után, a kutatási terület alapos számbavételével céltudatosabban világíthat rá az ismeretlen tájakra. Az eredmények számbavétele és rendszerezése azonban nemcsak a megoldásra váró feladatokra hívja föl a figyelmet, hanem egyúttal módszertani kérdéseket is tisztázhat. Minden tudomány csak anyagának megfelelő, önelvű módszerekkel mutathat föl eredményeket, szükséges tehát, hogy a kutató anyagának egész terjedelmét, szerkezetét és összefüggéseit világosan lássa maga előtt. Aki belevész a részletproblémák vizsgálatába, anélkül hogy a részleteknek az egésszel való összefüggését szem előtt tartaná, föltétlenül módszertani eltévelyedések áldozatául esik, s lassan a fák miatt szem elől téveszti az erdőt. A magyar színháztudományi kutatás első kiváló és mindezideig legnagyobb képviselője Bayer József volt. Hatalmas munkái és az Egyetemes Philológiai Közlönyben közzétett számtalan cikke tanúskodnak arról a szinte emberfölötti küzdelemről, amelyet anyagával vívott.