Egyszemélyes színpad II. [antikvár]

TISZTELET AZ OLVASÓNAK A színpadi előadások minden fajtája műfajából adódóan esendő produkció. Csupa szó: és a szó elszáll Ez persze így nem igaz. Minden valódi művészi teljesítmény maradandó élmény, kimoshatatlanul beépül annak a személyiségébe, aki részese lehetett. Amit egyszer átélünk, ami a hétköznapi esetlegességből élményünkké válik, tehát a személyiségünkkel találkozva már metafizikai összefüggésekbe ágyazódik, az múlhatatlan. Legyen az egy naplemente, egy Gauguin-kép, egy simogatás: más emberek leszünk tőle. Sokszor szeretnénk ezeket a pillanatokat fölidézni, mert, bár a kiváltott hatás maradandó, de vágyhatunk arra, hogy részleteit tekintve is megpróbáljuk újraélni azt, ami valójában megismételhetetlen. Legtöbbször nem is a magunk számára fontos ez, inkább másoknak szeretnénk átadni azt az ajándékot, amiben egy kiváltságos pillanatban részesültünk. Van, ami a mai technika áldásaként szinte tetszés szerint ismételhető: valaha elképzelhetetlen technikai lehetőségek állnak ehhez rendelkezésre, a hangfelvétel, a képrögzítés mai eszközeinek segítségével nagyon sok alkotás rögzíthető. A szó már régen nem száll el. De az írás régen is megmaradt, a színpadon elhangzott szöveget akár évezredeken át hűségesen őrzi. Ma már nemcsak a hagyományos formákét, hanem egy valaha ismeretlen műfajét is: jeles előadóművészek versműsorait. Mondhatnánk persze, hogy ezek a versek amúgy is olvashatók, a szerzők köteteiben, antológiákban bárki számára hozzáférhetők. Ez azonban csak részben igaz. A versműsorok nem egyes versek egymásutánját jelentik, hanem önálló kompozíciókat. Nem költői antológiák, hanem a maguk önálló kontextusát kialakító, megvalósító művek, éppolyan egyszeriek, mint a távoli, gazdag rokon: a drámaköltészet. Ez a kötet nem a versantológiák feladatát vállalja át, bár, az is jól jár, aki így olvassa. A magyar kultúra klasszikus alkotásaival szembesülhet, aki Weöres Sándor szövegvarázslatát, a sohasem élt, hajdani költőnő műveit, sorsát bemutató Psychét olvassa, vagy az Árpád-házi Szent Erzsébet „legendáriumának" szenteli magát. Megrendülhet a nagyszerű Szécsi Margit versekkel, vagy elmerenghet Rákóczi emlékezetével és a kuruc költészettel találkozva. Mindez valódi irodalmi élmény, katartikus lehet önmagában is. E kötetben azonban másról is szól. Ezeket a verseket, prózákat egy-egy nagyszerű előadó álmodta színpadra, hogy maga szólaltassa meg. Csernus Mariann, Illyés Kinga, Pálfy Margit, Sellei Zoltán azért lettek oly népszerűek e műsorok előadóiként, mert képesek voltak a magyar irodalom kimeríthetetlen kincsestárából merítve olyan nnűsoro-kat szerkeszteni, amelyek méltónak bizonyultak arra, hogy előadva önálló életet nyerjenek. Az egykori varázs felidézéséhez és ennek a titoknak a megfejtéséhez kívánok az olvasóknak sok sikert és még több örömet. Budapest, 2004. május Gróh Gáspár