Erbé Viktor Kabaré-dalai I. [antikvár]

Nem múlott el tiz egész esztendő s aki ott álltam a magyar kabaré bölcseje mellett, irom már az epitáfiumát is. A lelkes kiadó, aki e kötetecskékben körülbelül szinét-javát adja annak, amit a magyar kabaré az utóbbi esztendőkben - s talán az utolsó esztendeiben - termelt, arra a munkára vállalkozott, amit az egészséges jó barát halálosan beteg barátja számára szokott elvégezni: még a halni-készülő életében összegyűjti azokat a müveket, amiket meg kell próbálni (a publikum kedvéért, az utódok kedvéért, tán az irodalomtörténet kedvéért) az utókorra testálni. Néhány évvel ezelőtt, mikor a kabaré még virulni látszott, igy irtam meg élete történetét: (Ideirom, mert az élettörténetnek legföljebb egy-két végső adata hiányzik, az utolsó nap pontos dátuma, de azt majd rávésik a kőfaragók a kriptára, amit ezennel épitek.) Cabaret; ennek a könnyedén hangzó francia szónak eredeti értelme kis-kocsma volt Olyan hely, s nem túlságosan előkelő hely, a hol bort és egyéb italokat mérnek. Csak a tizenkilencedik század utolsó évtizedeiben indult el ez a szó, kezdett fejlődni, vett föl művészi mellékértelmeket, s jelentette klikken és hivatalos társaságokon kívül álló szabad és szegény költők ama kisebb és nagyobb helyiségeit, amikben már nem az ital volt a lényeg, (noha az sem maradt el) hanem azok a szépen zengő lirai versek, vagy harapósan aktuális költeményecskék, amiket többnyire a szerzők maguk adtak elő, némi zongora melódiák kíséretében, nem nagy belépődijat fizető publikumuknak.