Fényes Szabolcs: Maya [antikvár]

CD-vel.
Részlet: "FÉNYES SZABOLCS ÉLETE „Meggyőződésem, hogy a zenének, különösen a könnyű zenének, amellyel az életem összefonódott, a melódia a lelke, a világa, az anyanyelve. A melódia a zene sorsa és jelleme, a melódia a zenének - hogy is mondjam csak - a humánuma. Dallamától emberi a muzsika." Fényes Szabolcs Amikor 1931-ben a bukásokba belefáradt operettszínházi direktor elé odaállt a magyar slágerkirály, Harmath Imre, állítólag így konferálta be ismeretlen, ifjú felfedezettjét: „A fiatalember most maturált, direktorkám! Az iskolában nem valami jó tanuló, de Siklós bácsi, aki tanítja a Zeneakadémián, azt állítja, hogy övé a jövő! Hallgassa meg, mit tud ez a gyerek, és maga is ezt fogja mondani!" Az elfogódott fiatalember nem más volt, mint Fényes Szabolcs. Harmath, úgy látszik, nemcsak remek dalszövegeket agyalt ki, hanem a tehetség felismeréséhez is kiválóan értett. Fényes Szabolcs a huszadik századi magyar könnyűzene talán legtermékenyebb és legsikeresebb képviselője lett: csaknem ötven operettet írt, több mint százharminc film Fenyes Szabolcs (1912-1986) zenéjét jegyezte, táncdalainak, sanzonjainak pedig se szeri, se száma. Ahogy a színpadot, úgy hódította meg a többi területet is, ahol csak szükség volt az igényes könnyű műfajra, legyen az lemezstúdió, a rádió vagy a televízió. Működésének kezdetén a bécsi operettstílus volt divatban, majd az Ábrahám Pál és Brodszky Miklós nevével fémjelzett korszak következett. Jött a szving, a beat és ki tudja még hányféle stílusirányzat, de Fényes mindig lépést tartott a korral - nemcsak leleményessége, de befogadóképessége sem ismert határokat. A könnyű műfajon belül minden stílusirányzatot kipróbált, egyetlen ars poeticája volt: a melódia.