Humperdinck: Jancsi és Juliska [antikvár]

A mézeskalács ház képét senki nem felejti el többé: egy mézeskalácsból való ház - milyen hihetetlenül vonzó, csábító kép! És milyen borzasztó veszély fenyegeti azt, aki enged a kísértésnek! A gyermek ráébred, hogy ő is, akár Jancsi és Juliska, szeretné felfalni a mézeskalács házat, bármilyen veszéllyel is járjon is ez. A ház az orális mohóságot jelképezi, és hogy milyen vonzó a lehetőség, hogy átadjuk magunkat ennek a mohóságnak. A mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul saját lelkében olvasni: a könyv a képek nyelvén íródott, mivel ez az egyetlen olyan nyelv, amely már akkor is érthető, amikor az egyén szellemi fejlődése még nem jutott el az érettségig. A gyermekeknek szükségük van rá, hogy találkozzanak ezzel a nyelvvel, és meg kell tanulniuk megfelelően reagálni rá, meg kell tanulniuk úrrá lenni saját lelkük felett. A mesék képeinek tudatelőttes tartalma sokkal gazdagabb annál, amit a következő egyszerű példák közölhetnek belőle. Például az álmokban - éppúgy, mint bizonyos fantáziákban és a gyermek képzeltében - a ház, azaz az a hely, ahol az ember lakik, a testek, főként az anya testét jelképezheti. A mézeskalács ház, amelyet "fel lehet falni", az anyát jelképezi, aki valóban saját testével táplálja a csecsemőt. Így a ház, ahol Jancsi és Juliska boldogan, gondtalanul, folyton-folyvást csak esznek, a tudattalanban a jó anyát jelképezi, aki saját testét kínálja táplálékként. Ő a mindent adó anya, akivel a kisgyermek először találkozik, és akit később valahol a külvilágban szeretne újra megtalálni, amikor saját anyja kezd vele szemben követeléseket támasztani, és korlátozza a gyermeket vágyainak kielégítésében. Jancsit és Juliskát ez a remény, a jó anya újramegtalálásának regénye ragadja meg annyira, hogy nem figyelnek a halk hangra, mely megkérdezi tőlük, mit akarnak - a hangra, mely saját lelkiismeretük kivetítése. A gyermekek, mikor átadták magukat mohóságuknak, és elvakított őket az orális kielégülés öröme, mely mintha semmivé tett volna korábbi orális szorongásukat, "úgy érezték, mintha a mennyországban lennének".