Katonatörténetek [antikvár]

(SZÍN: Az előadás zavartalan lebonyolítására a legalkalmasabb az osztott színpad, hogy a rövid darabot ne kelljen a függöny össze- és széthúzásával szétdarabolni, mert ettől nagyon sokat veszítene a feszültség. Két egyszerűen berendezett szobát látunk. A bal oldali nagyobbik a katonáké, a jobb oldali kisebb a Főhadnagyé. A szobák egymásba nyílnak. Aszerint világítjuk meg őket, hogy éppen hol játszódik a cselekmény. A darab kezdetén a színpad bal oldalán a kályha körül ülnek a katonák. Az oldalfalon vagy szemben kis ablak van. A kályhától balra pedig a külvilágba vezető ajtó.) BENKÖ (dörzsölgeti a kezét): ítéletidő van. SZABÓ (alig akar kibújni a bundából): Azt hittem, már soha nem lesz vége. KÖVECSES őrmester (részvétlenül): Azért csak leváltották magukat is. (Egy katona tálcán, csajkákban ételt hoz be és leteszi az asztalra.) SZABÓ: Olyan sötét van, hogy az ember észre sem veszi, hogy már pirkad. (Ki-ki fog egy csajkát és az asztalnál vagy a kályha mellett enni kezd. Szabó és Benkő szinte habzsolnak.) BENKÖ (jelentőségteljesen): Hát a früstök megvolt. Mit eszünk reggelire? (Kövecses őrmester megszívja az orrát és jelentősen Benkőre néz. Nyílik az ajtó és belép a Főhadnagy — a szakaszparancsnokuk. Az őrmester felpattan a csajka mellől. A többiek csak ímmel-ámmal emelkednek.)