Mindenidok.hu - Szegő Andrással beszélget... [antikvár]

Kötéstábla / borítója kopott
Dudálás, berregés, hétszentségelés, káromkodás, hátrább néhány szolid, halk koccanás, de a taxi rendíthetetlenül mindent eltorlaszolva csak áll, csak áll. Rögvest tudom, hogy ez csupán ő lehet, nyilván most szedi össze az ülésen gondosan szertehagyott cuccait, ami még jó néhány percet igénybe vehet. Életösztönöm azt súgja, hogy a népharag nyakamba zúdulását elkerülendő, jobb, ha úgy csinálok, mintha észre sem venném az egészet, ami az úttesten történik, inkább hátat fordítva az eget bámulom, amikor döbbentem hallom, hogy valaki abból a bizonyos rossz irányból a nevemet kántálja: Andriiiis!!!! Andriiiis!!!! Szegőőő Andriiiis!!! Visszafordulok, és hervatag mosollyal diszkréten integetek, hogy lehetőleg senki ne vegye észre, és ne higgye azt, hogy részem van a fél város közlekedését nyilván megbénító skandalumhoz, ám nincs kegyelem, mert gyorsan hozzáfűzi: Nem jönnél ide segíteni? Persze, hogy odarohanok tucatnyi autó között, hogy legyen végre vége ennek a rémségnek, erre idenyújt egy régi, gyűrött újságot, hogy azt hozzam én, két bazi nagy szatyorral kikászálódik a járműből, és átlibben a járdáig. A dudálások, berregések, szitkozódások kicsit felerősödnek, és ő tágra meredt ártatlan szemekkel rám néz, és nekem szegez két roppant adekvát kérdést: - Ugye nem várakoztattalak meg? - Nem, nem, csöppent sem... - Ezek pedig, mondd, mitől ilyen idegesek itt? - Elképzelésem sincs róla... ...és innentől valóban szinte semmi akadály, hogy leüljünk a kávéház teraszára beszélgetni Albert Györgyivel, aki... Mindig azzal áltattam magamat, hogy biztosan nagyon jó, érdekes, izgalmas interjúkat tudnék írni, csak behatárolnak a nyomtatott sajtóban minduntalan szorító terjedelmi korlátok. Shakespeare, meg Molnár Ferenc könnyen írt nagyszerű drámákat, mert akkor megy le a függöny, amikor ők akarják, de a lap alja, az a lap alja, azt nem lehet se feljebb vinni, se továbbnyújtani. Tehát az újságoknál eleve meg van adva a sorszám, karakterszám, oldalszám, meg más szörnyűséges paraméter, és muszáj ahhoz tartani magamat. Muszáj húzni, rövidíteni, tömöríteni, és emiatt, legalábbis úgy éreztem, hogy éppen a leglényegesebb, legfontosabb, legizgalmasabb része marad megörökítetlen egy-egy beszélgetésnek. Igazán most, a www.mindenidok.hu internetes oldalon lett először módom, hogy szabadon gazdálkodhassam-garázdálkodhassam térrel és idővel. Ahogy egy beszélgetést minden külső korlát nélkül annyira hosszan írhatok meg, mint ahogyan azt jónak látom, jónak gondolom, jónak érzem. Ebből a fel-elszabadultságból születtek a portálon már egy éve olvasható, nyomtatásban most először napvilágot látó beszélgetések. Hogy valóban jók, érdekesek, izgalmasak lettek-e ebből kifolyólag? Ma már sok a kétség bennem. Mennyire olvastatják magukat, mennyire egyenletesek, mennyire kötik le a figyelmet? Ezt szívesen kifejteném, de a könyv fülszövegében vannak terjedelmi korlátok. Hál' Isten? Sajnos? Szegő András Szegő András annak a klasszikus újságírónak a leszármazottja, akit valaha Kosztolányinak, Molnárnak, Karinthy Frigyesnek neveztek. Ez utóbbihoz van a legtöbb köze. Őhozzá is a "zseni" jelző tapadt, pedig akkoriban számos nagy tehetség élt. "Ez a marha volt közöttünk az egyetlen zseni!" - mondta róla Füst Milán, és ezt Szegő Andrásról is elmondhatjuk. Rokona Karinthynak más tekintetben is. Írásait egy sajátos humor élteti s hatja át. Minden mondata hol szomorúan, hol vidáman, hol megbocsátón, hol csodálkozva nevet. Mély emberismeret és életismeret szüli ezt a humort. Roppant gazdag lélek, aki Karinthyhoz még annyiban is hasonlít, hogy legnagyobb kincseit nem a Nagy Műben, hanem kis tárcákban, hírlapi cikkekben, rövid írásokban szórja szét. Csak mellékesen: Szegő András a legnépszerűbb újságírónk. Vele beszélgetni bármikor is rangot jelent mindenkinek, s egyben azt is, hogy az általa rajzolt képet az egész ország meg fogja ismerni. Függetlenül műveltségtől, műveletlenségtől, kortól, nemtől, vallástól, pártállástól, hovatartozástól - a kép, amit készít, s ami őt érdekli: az Örök Emberi. Az utókor elsősorban tőle fogja megtudni, kik voltunk s hogyan éltünk itt. Müller Péter