R. Strauss: A rózsalovag [antikvár]

Részlet: "Tudom, milyen távolságban állnak operáim Wagner örökkévaló műveitől, de...úgy gondolom..., hogy az anyag sokrétűségét, a feldolgozás módját tekintve igen tiszteletreméltó helyet foglalnak el a szivárványhíd végén, s ha lehet még új területet felfedezni az operában, a jó építőkövei e szfinxek útjának" - Richard Strauss jellemezte így önmagát egyik levelében. Wagner művészete a XIX. század második felétől kezdve csakugyan a komponisták mintaképe lett, s ha "az orosz irodalom Gogol köpenyéből bújt elő", úgy Wagner a modern opera-irodalmat indította meghatározó erővel útjára. Hittek benne, vagy lázadtak ellene, tanultak, vagy elfordultak tőle, de hatásától aligha szabadulhattak. Richard Strauss sem kivétel ez alól, ám ő nemcsak mintaképének tekintette a nagy mestert, hanem tovább is fejlesztette örökségét: elfordult attól, ami túlszárnyalhatatlan, s így talált rá a "szfinxek útjára". "Megtanultam Wagnertől mindazt, amit tőle egyáltalán meg lehet tanulni" - mondta. "Wagner olyan mértékben csúcsot jelent, hogy senki sem juthat túl rajta. De én - tette hozzá széles kacagással -, azzal segítettem magamon, hogy megkerültem" - olvashatjuk Stefan Zweig visszaemlékezéseiben.