Sólymot a gémtől [antikvár]

A sokoldalú irodalomtörténészt, kritikust, esszéistát az esték évtizedek óta rendre valamelyik színházban, pesti vagy vidéki teátrumban, alkalmi játszóhelyeken, fesztiválokon találják. Színi kritikái nem csupán a szakma folyamatos és mértékadó látleletei, hanem elbűvölő olvasmányok: olvastukkor ott ül az olvasó maga is Tarján mellett a páholyban. Korai színikritikáim egyikében (az ezerkilencszázhetvenes években) azt találtam állítani: nem kedvelem Schiller Don Carlosát (az előadás egyébként Ruszt József-rendezés volt, s az előbbi félmondat ellenére a szűk keretek közt elismerően írtam róla). A közlő folyóiratban kijelentésem toldalékot kapott: „(Reméljük, hogy a fiatal kritikusnak még bőven jut ideje Schiller megszeretésére. – A szerk.)" Ironikus bizakodásával nem ok nélkül pirított rám „a szerk". Azóta alapállásom, hogy előzetesen semmiféle negatívumot ne engedjek hatni egy színházi bemutatóval kapcsolatban. Elég, ha az előadás ébreszt kifogásokat. …Nincsenek illúzióim a maradéktalan tárgyilagosságról – nagyjából ezt beszéli el könyvem mottójaként a hamleti „sólymot a gémtől" megkülönböztetés fanyar mondatkörnyezete (Arany János fordításában). A Tisztelt Olvasó a százhuszonöt bírálat között talál egy minapi Don Carlos-kritikát is. Tarján Tamás