Szabó Ferenc: Légy jó mindhalálig [antikvár]

Részlet a füzetből.Aki kellő figyelemmel, s elfogulatlan tárgyilagossággal tekinti át az elmúlt félszázad magyar zenei alkotóművészetét, aligha térhet ki annak megállapítása elől, hogy a Bartók-Kodály utáni komponista nemzedék egyik legerőteljesebb, legkiforrottabb egyénisége Szabó Ferenc volt. Pedig eredeti, ösztönös tehetségét talán valamennyi pályatársáénál mostohább körülmények között kellett kibontakoztatnia és egyénivé kovácsolnia. Hiszen neki nem csupán a kor napirenden levő zenei-alkotói problémáival kellett megküzdenie, hanem szembe kellett néznie a fiatalkori szegénységgel, s a maga választotta életút keserveivel-nehézségeivel, a munkásmozgalomban vállalt szereppel együttjáró üldöztetéssel, később az emigrációval, majd a hazatérés minden örömével és ürömével. Életműve mindezek ellenére egységes, a teljesség és lezártság összes bizonyító jegyét magán viseli. Pályája sikeres kamarazenei művekkel indult, mesteri zongoradarabokkal, nagyformátumú szimfonikus és oratorikus művekkel ért a zenitjére, hogy aztán visszataláljon ifjúsága álmaihoz, illúzióihoz, ahhoz a szabadabb, személyesebb stílushoz, ahhoz a vallomásos hangú férfilírához, melynek - mint Kroó György írja - "tonális érdekességével, kromatikájával és kontrapunktikájával együtt s mindig a derű és a bizakodás volt az alaphangja".