Színház és dekonstrukció [antikvár]

Találkoztam azzal a banyával, mondhatom, borzalmas. Nem mogorva, az olyat előbb meg lehet érteni. Ő mindössze hideg, mint egy jégcsap, és ami a legrosszabb: ironikus. - Mi az az ironikus? - kérdezte Muminbocs. - Nos, képzeld el, hogy megcsúszol egy gombahéjon, és belebukfencezel a megpucolt gombák közé. Természetesen arra számítasz, hogy a mamád megharagszik. De ő ehelyett csak annyit mondana fagyosan és megsem-misítően: köszönöm ezt az ízelítőt a balettművészetedből, de hálás lennék, ha nem a gombák között tartanád a premiert. - Hú, nem valami kellemes! - mondta Muminbocs. - Nem bizony - helyeselt Antanténusz. - És ez a boszorkány egyfolytában így beszélt. Ironikus volt reggeltől estig. Végül a kislány körvonalai halványodni kezdtek, és lassan láthatatlanná vált. Múlt pénteken már végleg eltűnt. Az asszonyság pedig rám bízta, mondván, ő igazán nem tudja gondját viselni egy olyan rokonnak, akit nem is lát. - És mit csináltál azzal a banyával? - kérdezte Varkocs harciasan csillogó szemmel. - Legalább jól hasba vágtad? - Az ironikus embereket felesleges móresre tanítani - mondta Antanténusz. - Nünükét hazavittem magammal, és most elhoztam hozzátok, hogy varázsoljátok újra láthatóvá. Senki sem szólalt meg. Csak az eső kopogását lehetett hallani a veranda tetején. Mindenki tűnődve nézett a vendégre. (Tove Jansson: A láthatatlan lurkó. Ford. Vukovári Panna. Napkút Kiadó, Budapest 2008)