Színházi esték 1930-1940 [antikvár]

A modern magyar irodalom a lírában Adyval, Babitscsal, Kosztolányival, Tóth Árpáddal és Juhász Gyulával hatalmas csúcsokra emelkedett; az elbeszélésben is Móricz Zsigmonddal és Szabó Dezsővel amazokhoz méltó kortársakra, új utakat nyitó kivételes tehetségekre hivatkozhat; hanem a drámában sokáig csak optikai csalódások játékát űzte. Az 1910-es évektől nem vehettünk újságot a kezünkbe, hogy ne a magyar dráma világsikeréről olvassunk; úgynevezett "átütő erejű" és "szenzációs" sikerekről, amelyek Bécsben, Berlinben, New Yorkban és Tokióban, tehát világviszonylatban szereztek elismerést - állítólag a magyar szellemnek. És ugyanakkor itthon, ha nem az együttlelkendezők kritikátlanságával, hanem a minden irodalmi művel szemben kötelező igényes magatartással néztünk meg egy-egy színházi előadást: csüggedten s kiábrándultan kellett megállapítanunk, hogy ezek a "szenzációs sikerű" művek sem magyar szellemet, sem igazi drámát nem képviselnek. Minderről azonban nyilvánosan alig tétetett említés, mert a közvéleményt irányító sajtószervek szinte kivétel nélkül ennek a drámai termelésnek bűvöletében és szolgálatában állottak.