Thália vonzásában [antikvár]

A színház varázsa — visszapillantó tükörben A Kiadó kérésére még ő maga válogatta a kötet anyagát. Az olvasók elé a rivaldafénybe már csak emlékképe állítható. A Nagy Égi Rendező váratlanul elszólította mozgalmas földi színjátékunk színpadáról. Távoztával ragaszkodó, segítőkész, hü barátját veszítette el a színház. Erről az is meggyőződhet, aki személyesen nem ismerte, de végigolvassa ezt a könyvet. Oláh Tibor Thália vonzásában fogant több száz írásából állt össze ez a reprezentatív válogatás. Folyóiratokban, napilapokban, könyv alakban megjelent, rádióban elhangzott esszék, tanulmányok, kritikák, jegyzetek sokasága kényszerítette a könyvszerkesztőt a rövidítés mindig fájdalmas és vitatható műveletére. Egy több évtizedes pályát kellett átfogni, egy olyan termékeny szerző életművét, aki nem feltétlenül könyvben gondolkodott, de az egyik legkövetkezetesebben, legrendszeresebben dolgozó írástudónk volt, olyan nagy műveltségű kritikus és esztéta, aki mindenre odafigyelt, ami színházzal kapcsolatos. Drámaírói oeuvre-öket elemzett, színpadi jelenségeket népszerűsített, olasz, spanyol, román színműveket ültetett át magyarra, előadásokat bírált, színészportrékat rajzolt ki az ösztönzés, a jobbra buzdítás sosem titkok szándékával. A kötetbe foglalt írásainak döntő hányada a Népújságban, illetve annak elődjében és A Hétben látott először napvilágot. Egy-két olyan dolgozatot is újraközlünk, amelyek A reneszánsz tájain című Krite-rion-kiadványban is benne voltak, de Oláh Tibor sokrétű érdeklődésének szemléltetésére ebben a könyvben is feltétlenül szerepelniük kell. A színdarabok hagyományos felépítésére emlékeztető hármas tagolódás is igazodik többirányú foglalatosságához. De a könyv legszembetűnőbb sajátossága: Marosvásárhely-központúsága. Itt örült évadról évadra az ősbemutatóknak, premiereknek, itt ünnepelte a szerző- vagy rendezőavatás ritka pillanatait, tapsolt a sikernek, szomorkodott, ha a középszer uralta Thália templomát. És mindig osztozott színészek, nézők örömében, ha a szervezés erre fordította tháliások ekhós szekerét. Elsősorban tehát a marosvásárhelyi társulatról szól ez a mozaikszerű krónika. De hellyel-közzel a kötet lapjain — a vendégjátékok függvényében — megjelenik a többi romániai magyar színtársulat is. A Székely Színház nagy korszakát követő második vásárhelyi felfutástól, a hetvenes évek elejétől válnak folyamatossá az o.t. jelzésű kritikák. Megérhette azt is, hogy a legendás együttes 50. évfordulójáról írhatott. Ez a beszámoló vált Oláh Tibor e^ik utolsó színházi vonatkozású írásává. Természetes, hogy ez zárja a könyvben található