Tizenkét hónap (rossz állapotú) [antikvár]

Részlet a könyvből:ELŐJÁTÉK Téli erdő elhagyott tisztása. Köröskörül mindent frissen esett hó borít, a fehér hullámos lepel fehér kucsmával fedi be a fákat és bokrokat. Csend, mozdulatlanság. Egy darabig a szín teljesen üres, szinte kihalt. Azután napsugár suhan át a havon és megvilágítja a Farkas őszes-szürke fejét, ahogy kikukucskál a sűrűből, a vörösfenyőn gubbasztó Hollót és az egyik fa villás hajlatában kuporgó Mókust. Zizegés, szárnycsattogás, száraz ágak zörrenése hallik. Az erdő felébred. FARKAS: Hu-hu-hu! Ámulok, bámulok és senkit se látok az egész erdőben. Minden üres, kihalt. De engem nem lehet ám becsapni! Itt vannak, bizony, a szimatom nem csal - itt van a nyúl, itt van a mókus az odvában, a holló is itt van az ágon és itt van valahol a hófúvásban a fogolymadár. Hu-hu-hu! Mindet egyszerre felfalnám, szőröstül-bőröstül! HOLLÓ: Kár! Kár! Kár annyira hencegni, mindet úgyse tudod felfalni! FARKAS: Fogd be a csőröd! A hasam görcsöt kap az éhségtől, a fogaim maguktól csattognak. HOLLÓ: Kár! Kár! Menj a dolgodra, szívecském, hagyd békén a többieket. Csak vigyázz, hogy aztán téged is békén hagyjanak. Holló vagyok, jó a szemem. Innen a fa tetejéről harminc mérföldre is ellátok. FARKAS: Aztán mit látsz?