Vendégeink [antikvár]

A magyar színészet az első külföldi példákat a német színháztól kapta: nem külföldről jött, jelen volt a magyar valóságban, a Pesten és Budán működő német színházak tevékenységében. Az 1830-as években Pest-Budán a német színház már veszített jelentőségéből, ám lehetőséget nyújtott a magyar közönségnek is a nagy német színészek megismeréséhez. Például Johann Nestroy, a híres bécsi színműíró-színész, a Lumpáciusz Vagabundusz szerzője is többször fellépett a Pesti Német Színházban. Egressy Gábor azonban Rachelre kíváncsi, Párizsba megy. Lendvay 1840-ben Bécsbe, Berlinbe, Tóth József Angliába. Szerdahelyi Kálmán 1862-ben Párizsban találkozik azzal a könnyedséggel, amely később őt is jellemezte a színpadon. A szabadságharc bukása után tartózkodás kísért mindent, ami Ausztriából származott. Ekkor jött létre a megállapodás: a Nemzeti Színház színpadán nem szabad németül beszélni. 1852-ben Egressy viszontlátja Rachelt Pesten, aki itt a Horatiusok, a Phaedra, a Lecouvreur Adrienne, a Stuart Mária és az Angelo című darabokban lépett fel (1852,1853, 1888). Háromszor vendégszerepelt Ira Aldridge angol színész is, akinek Othellója, Machbetje, Velencei kalmárja, és III. Richárdja különösen nagy hatást tett Egressy Gáborra. 1856-ban a legjelentősebb vendégszereplő Adelaide Ristori, akinek műsorán többek között ugyancsak szerepelt a Stuart Mária. Noha a vendégek szavát legfeljebb a páholyok arisztokratái értették, a sajtó ünnepelte őket s hatásukra a Nemzeti Színház két olasz darabot tűzött műsorára. A színpadi rendezés francia hatásra szürke, unalmas előadásokból látványos, pazar díszletezésű, nagy statisztériájú produkciókká vált. Molnár György - aki a párizsi Chatelet-ben színpadi munkásként kitanulta a látványosság trükkjeit - Az ördög pilulái rendezése több mint 150 előadást megért. Szigligeti Ede utolsó igazgatói éveiben érkezett a meiningeniek nagy színpadi reformja - a historizmus - Magyarországra. A II. György meiningeni herceg szervezte színház 1874-ben európai körútra indult, s közel két évtizedig tartó vendégjátékaik nagy érdeklődést váltottak ki mindenütt. Budapesten négy alkalommal játszottak a német színházban: 1875, 1879, 1881, 1888-ban. Legnagyobb sikereik közül bemutatták a Julius Caesart, a Vízkeresztet, a Téli regét, A velencei kalmárt, a Makrancos hölgyet, a Tudós nőket, A képzelt beteget, a Wallensteint, a Teli Vilmost, a Haramiákat, az Orleáns-i szüzet, a Fiescót és a Stuart Máriát. Vendégjátékuk mindenekelőtt a Nemzeti Színház stílusára hatott. Paulay Ede a meiningeniek ösztönzésére újította föl Shakespeare darabjait s nem utolsósorban az ő hatásukra mutatta be 1883-ban Madách Imre: Az ember tragédiáját. A meiningenizmus mégsem vált uralkodó stílussá.