Völgyhíd [antikvár]

Részlet: "Mandulavágású szép szemében akkor is szomorúság bújkál, ha mosolyog. Édesanyját gyászolja Demjén Gyöngyvér. -Még most sem tudom elhinni, hogy meghalt - mondja színészházi lakásában a Jászai-díjjal kitüntetett színésznő, miközben kislányos kezével fekete blúzának ráncait simítja. - Ő nevelte fel a lányomat. Mindig mellettem állt. Végre sikerült a lakáscsere. Szép, tágas lakásba költöztünk, de már nélküle. A Jászai-díjamnak sem tudok már örülni. Hiánya felfoghatatlan számomra. -Édesanyja nem ellenezte, hogy színésznő legyen? -Nem, sőt segített. Mindig is vonzott ez a pálya. Elképzelni sem tudtam, hogy valami mást csináljak. Tudom, hogy ez közhelynek hangzik, de mit csináljak, ha ez az igazság. Még iskolába sem jártam, mikor a szomszédos szabómesterrel arról ábrándoztunk, hogy majd egyszer Hollywoodban milyen szép, romantikus ruhákat fog számomra varrni. -Ez hol történt? -Szentendrén. Később kerültünk Pestre."