Ecce Homo [antikvár]

Keresztút elkészítésére kértek föl 1991-ben. Örültem a feladatnak, ugyanakkor tartottam is tőle. Vajon sikerül-e megmérkőznöm kétezer év művészeivel? S ami ennél is több: azzal az egyedülálló misztériummal, amelyet Jézus Krisztus útja - a Via Dolorosa, másként nevezve, a Via Crucis (a fájdalom, illetve a kereszt útja) I jelent. Jézus az Isten, Jézus az Ember, s ebből a nagy, reális titokból következik minden más: önként vállalt szenvedése, félelem a kiszolgáltatottságtól, a haláltól és mindennek fénylő, reményt adó, mégis általunk oly nehezen elhihető beteljesedése, a feltámadás. Jézus Krisztus szelídségéből erő árad. A keresztút megalkotására készülve és munka közben Passiókat hallgattam, elsősorban Bach műveit. A számomra legjelentősebbeknek tartott keresztutakat újra és újra megnéztem fotón, az elérhető közelségben lévőket élőben: Bécsben, Olaszországban, Chebben... Aztán igyekeztem elfelejteni őket, és megkeresni a magam Keresztútját. Bűnbánó Magdolna alakjával sokszor találkoztam olaszországi látogatásaim során. Nem hagyott nyugodni a kérdés: miért éppen ennek a bűnös asszonynak jelent meg először Jézus minden embere bűnösök és gyarlók, keresztények és nem keresztények egyként kiolvashatják a megváltó üzenetet: ne féljetek! Magdolnát mindvégig ott találjuk Jézus mellett az asszonyokkal. De hol vannak a férfi tanítványok? Egyedül Jánost látjuk. Az asszonyok nem félnek, ők elsősorban nem az eszükre hagyatkoznak, hanem a szívük diktálta szóra. Talán azért hangsúlyoztam őket annyira, mert magam is nő vagyok. Szálkásan, szaggatottan mintáztam meg minden egyes állomást, mert az anyagban a fájdalmat ez a felület tükrözi leginkább. A barokk passiók is szenvedélyesen plasztikusak. Ezt a témát egyébként sem lehet langyosan-finoman, vagy hűvös eleganciával megmutatni. Vad, lüktető fájdalommal kell szinte szétfeszíteni a keretet.