Szervátiusz Tibor [antikvár]

A két szobrászt, a két Szervátiuszt: Jenőt és Tibort, apát és fiát legendák veszik körül. De a legendák mögött nincsen semmi rendkívüli. Egyszerű, teljes életet élnek ők a kolozsvári Hója mellett, a Borjú-málon, a Feleki-tetővel és a Házsongárdi temetővel átellenben. Egyetértésben élnek a természettel, szüntelen alkotói tevékenységben, az egyetemes kultúrát befogadó igénnyel, nyílt szívvel, tárt kapuval a jó szándékkal érkező előtt. Életüket, környezetüket együtt építették, de más Szervátiusz Jenő és más Szervátiusz Tibor művészete. Mindketten kitartóan alakították saját világukat. És az apa erős egyéniségének közelében ez a fiúnak nem volt könnyű, nem is máról holnapra valósult meg. Szervátiusz Tibor 1930. július 26-án született Kolozsvárott, a Pillangótelepen. A külvárosban nevelkedett, ennek közérzete, hangulata, küzdelmei nevelték, alakították emberré, az itteni évek határozták meg későbbi emberi-művészi magatartását. Már diákkorában apja mellett dolgozott. Szigorú anatómiai, formaszerkesztési tanulmányokat végzett, s megfigyelte a tömegek egyensúlyi törvényeit. Megtanulta különválasztani a természetet ábrázoló, követő stúdiumot az egyetemes jelképet hordozó alkotástól. Faragott székelykaput, faragott gyermeket váró anyát és egy mellszobrot is édesapjáról. És járták együtt a havasokat, a falvakat, városokat: Gyergyót, Gyímest, Csíkmenaságot, Máramarost, Nagybányát, Óradnát. Ha elfáradt, cipelte hátán az apja, és mesélt a nagyobb világról, párizsi éveiről, és megtanította szeretni rétek illatát és patakok tisztaságát, a kétkezi munkát, az egyszerű embereket, az igaz szót, a népdalt, furulyát, dudát.