Toldi Miklós [antikvár]

Feledy Balázs A fekete kabátos ember A tárgyalkotó T.M., akit Kunkovács László és Jan Norman munkássága is megihletett Hadd kezdjem személyes emlékekkel. Hosszú, hosszú évekkel ezelőtt kiállításnyitásokon egyre folyamatosabb állandósággal jelen volt egy igen egyenes tartású, magas, szakállas, bajuszos, határozott tekintetű férfi, mindig feketében. Akkor még nem ismertem, ám aztán ez is megtörtént. Mindig jó kiállításokon találkoztunk, jó kiállítóhelyeken (igaz, ez sokszor a régi Vigadó Galériában volt ). Egyre többet beszélgettünk, egyre közelebb került hozzám, elkülönülő, különálló, különleges személyisége, határozott vélemény alkotása, biztos ízlése, karakteres politikai felfogása. Természetszerűen felkeltődött érdeklődésem, kíváncsiságom is iránta, művészete iránt, amikor egyszer csak szembesültem - szó szerint - kézzelfogható, de nagyon is a szemnek, az értelemnek szánt - jobb híján nevezem így - teknő tárgyaival. Mondhatom: reveláció volt. Felfedezés. Egy ember, aki önerőből lett művésszé, aki szinte kivételes manuális felkészültségét, érzékenységét sajátos harmóniával tudta átemelni az autonóm művészet világába. E tárgyai kapcsán már kiderült, hogy valami ősi, szinte atavisztikus érzékenység, tudás tört felszínre egy olyan alkotónál, aki nagyon személyesen volt képes ívet teremteni ősi és mai, természetes és mesterséges, technikai és organikus között. Mégis úgy alakult, hogy az általam (is) revelációval fogadott míves, fotókkal applikált famunkáknak csak élvezője maradtam, szakmai kapcsolatunk - a világ és a magyarság sorsának hasonló szellemű értelmezésén túl - a szintén nehezen behatárolható képgrafikai, inkább: képteremtöi munkássága kapcsán mélyült el. Továbbra is találkoztunk megnyitókon, s ez így volt 1998. január 30-án is a Vigadó Galériában, ahol Fodor István régész nyitotta meg Kunkovács László fotóművész kiállítását, melynek címe Táltoserő volt. Kunkovács - mint ismert - bebarangolta e tárgyban Szibériát, Közép- és Belső Ázsiát, felkereste a feltehetőleg utolsó sámánokat. Ez a kiállítás frenetikus volt, igen nagy hatást tett rám, mint ahogy hasonló hatású volt Kunkovács későbbi útjainak egy további eredménye is, mely könyvben Köemberek címmel jelent meg 2002-ben, s amelyben a sztyeppei népek ősi hagyatékát fedezhettük fel, s ahol fotográfus-néprajzkutató leírja, hogy többek között megszállt egy Bízsiktig Haja nevű piciny falucskában, melynek magyar fordítása: írásos kő. Nos, Toldi Miklós - s ez már ezen írás szempontjából fontos körülmény - rendkívül széles szakirodalmi anyagból dolgozik. Ö is szintén tudatos kutatója ősi kultúráknak, szeret Kelet felé kutakodni, a mítoszok, vallások, titkos tanok világában, s a világ egészéről véleményt alkotók állnak közel hozzá, s ez az érdeklődés vezette őt egészen kivételes, vegyes technikájú - újra azt kell írnom, jobb híján nevezem így - képgrafikák, grafikus képek készítéséhez, amely szavak formailag stimmelnek, de tartalmilag nem. Toldi Miklóst is erősen foglalkoztatta a sámánok világa, mindig öröm volt vele felelevenítenünk Kunkovács munkásságát, s 2012. szeptemberében nyithattuk a Barabás Villában Révületben című kiállítását, melyhez a kiindulási pontot az imént hivatkozott Köemberek című Kunkovács kötet képei jelentették, melyek a sztyeppei kultúráról hoztak tudósítást, s megigézték Toldit, aki e képeket gondolta tovább sajátosan egyedi technikájú nyomataiban vagy inkább így: műveiben. Munkáival ő is a sámánokhoz került közelebb, a sámánokhoz, amely tunguz, szibériai eredetű szó, s a sámánizmushoz, amely arra a meggyőződésre épül, hogy egyes kiválasztott emberek önkívületi állapotban a természetfelettivel, a szellemekkel közvetlen kapcsolatba kerülnek, sőt hatni is képesek rájuk (s ez már a mágia!). Mindennek különös rítusa van, rendje. A sámán felsőbb hatalmak és az emberek között közvetít. Gyógyító erővel is bírhat. Az eksztázis kategóriája talán innen ered, A sámán szertartási öltözete sok szimbólumra épül (tollak, állatok), s révületbe kerülve jelképes utazást tesz a másvilágra, úgy, hogy abban - sok más mellett - a dobnak nagy jelentősége van. Míg a sámán szibériai eredetű, addig a táltos ennek magyar megfelelője S közben le is írtam azt a szót, ami Toldi Miklós kiállítása címét is adta. Révületben. Toldi Miklós munkáin hangsúlyosan voltak/vannak jelen a sámánok, szinte halljuk hangjukat önkívületben, dobolásukat. Kiállításán egy műcímet sem olvashattunk, annak egy egységes szuggesztív íve volt, de egy nagyobb méretű triptichonja egyben a kiállítás címét is viselte, A lapok a maguk fekete-fehér-szürke tónusaikkal, a művészgrafikai karakterű beavatkozásaival megrázóvá váltak, a múlt állt előttünk, a jelen eszköztárával. Majd 2015. januárjában nyithattuk a Galéria 12 galériában a Parafrázisok Jan Norman szobrairól című kiállítását. Azt láthattuk, hogy talán hosszú évek lappangását követően miként hatottak rá, milyen műveken keresztül inspirálták Norman művei új képek létrehozására. Mivel e munkákon felismerhetőek Norman plasztikái, indokolt lett a cím, ami fedi is a valóságot: parafrázisok születtek. De ma már végképp fel kell tenni a kérdést: ki is az a Jan Norman? Immár több mint három évtizede jelent meg az akkoriban harmincas éveiben járó szobrász a budapesti kisplasztikái biennálén, s a kiállításon díjat is kapott. Feltűnt, kitűnt.