Tánctudományi tanulmányok 1959-1960 [antikvár]

Részlet: A MAGYAR NÉPTÁNCMÜVÉSZET TIZENÖT ÉVE Körtvélyes Géza A magyar néptáncművészet teljes egészében felszabadulásunk hatására és eredményeként keletkezett, fejlődött ki. Ahhoz azonban, hogy kialakulását, eredményeit és problémáit valóban megérthessük, legalábbis fel kell vázolnunk azokat a korábbi kezdeményezéseket, amelyekből ez a kibontakozás kisarjadt. Nincs módunk arra, hogy itt behatóan foglalkozzunk mindazokkal a társadalmi-művészeti körülményekkel, amelyek vizsgálata a téma alaposabb tárgyalásához szükséges. Most pusztán a táncművészeten helüU előzményeket említjük meg, amennyi elengedhetetlenül szükséges a későbbiek megértéséhez. A balettművészetben a harmincas évek közepére érik be és kap lehetőséget a Gyagilev együttes által kezdeményezett belső megújulás hatása és igénye Harangozó Gyula művészetében, amely modern szemléletű, nemzeti karakterű koreográfiák megalkotására irányul. Harangozó viszonya a magyar táncfolklórhoz azonban ,,másodlagos": stilizáló-felhasználó jellegű, és nem alapszik tudományos igényű gyűjtésen. Inkább impulzusokat merít a nép és a folklór világából, mint táncnyelvi megújulást. A ,.nyelvi" eredmények a klasszikus balett viszonylag zárt formanyelvének megbontásában, felfrissítésében jelentkeznek. Drámai igényesség, táncosság, a pantomim táncos felhasználása, a népi és magyar műtáncok balettstilizálása jellemzi az egyszerre romantikus és reahsztikus szemlélettel megformált paraszti témák feldolgozását. (Csárdajelenet, Csizmás Jankó, Magyar ábrándok.) Akik a táncművészetben más, a balettől eltérő úton keresik a belső megújulást, az expresszivitás igényével mennek vissza az ősi-elemi mozgásformák rendszerbefoglalásának útján, általában elszakadnak minden hagyománytól és igy nem juthatnak el a folklórhoz sem. Az a néhány szakember, aki ebben az időben közvetlenül a folklorisztikus tánchagyományhoz fordul, ezt a társadalmi megújulás igényével és szemszögéből teszi. A folklór színpadi interpretálásától pohtikai-eszmei-etikai megújhodást vár és az eredeti folklór lenyűgöző hatására számít. Ez a szemlélet nyomja rá bélyegét az alkotásokra, a színpadi feldolgozás stílusára is. A különbség közöttük az eltérő művészi koncepcióból fakad. Molnár István romantikusabb, elvontan misztikusabb alapokon áll, Muharay Elemér (aki maga nem koreográfus) Szabó Ivánnal, koreográfus munkatársával együtt a politikai progresszióval közvetlenebb viszonyban áll