100 Magyar Férfikar [antikvár]

Előszó. A téli hónapokban alig múlik egy hét, hogy egyik-másik volt tanítványom ne kérjen tőlem népéneMarok számára való darabot. Örömmel teljesítettem tanítványaim kérését, mert a nemzeti szellem ápolására s általában a nép erkölcsi nevelésére — szerény nézetem szerint — egyik eszközünk sem alkalmasabb, mint a jól szervezett és tapintatos körültekintéssel vezetett énekkar. Az a körülmény, hogy az utóbbi időben — úgyszólván — napról-napra nő az egyszerű, falusi emberekből alakított énekkarok száma, önmagában is eléggé bizonyltja ez állítás igazságát. Az ilyen énekkarok azonban csak akkor érhetik el céljukat, ha olyan darabokat tanulnak, amelyek tartalom, szerkezet, összhan-gositás és hangterjedelem tekintetében nem haladják meg a nép képességeit. Ezek az okok késztettek e könyv megírására, amely — azt hiszem — pótolni fogja a régen érzett hiányokat. A tartalom tekintetében a nemzeti szempontot tartom a legfontosabbnak. Ezért csak olyan darabokat vettem föl, amelyeket magyar szerzők magyar nemzeti érzésük kifejezésére írtak. Teljesen mellőztem tehát az idegen szövegek magyar fordítását, az idegen dallamokat s az idegen ritmust. Olyan gyűjteményt igyekeztem összeállítani, amelynek dalait a magyar nép át tudja érezni és át is kell éreznie. A szerkezetre nézve az volt a legfőbb gondom, hogy az egyes darabok (5 — 6 kivételével) ne menjenek túl a népdal szerkezeti törvényeinek határain. Gyönyörködni csak abban tudunk, amit megértettünk, a bonyodalmasabb szerkezetű darabok pedig túllépik az egyszerű nép zenei képességének a határát. Az összhangositásnál az egyszerűség, dallamosság és szabatosság voltak a vezérelveim.