A zenekari muzsika műhelytitkai [antikvár]

A zenekar törvényszerűségeivel foglalkozó szakkönyvek többsége az egyes hangszerek ismertetésére épül - ez a közös vonása többek között Berlioz, Widor, Forsyth és Siklós hangszerelés-tanának. E klasszikussá vált szakmunkák még ma is betöltik feladatukat: megalapozzák a zeneszerző, a karmester és általában a zenekari irodalom iránt érdeklődők ismereteit. Mindazonáltal a zeneművészet hatalmas iramú fejlődése, a zenekar perspektíváinak tágulása az elmult évtizedek folyamán, megsokszorozta egyúttal a hangszerelés problémáit is. Ezekre gyakorta hiába keresünk megoldást a kézikönyvekben. Kiragadva néhányat e gyakorlati problémák közül: új zenekari művek bemutatóival kapcsolatban nemegyszer merülnek fel a hangsúlytechnika, a pedálkezelés és általában a tömör (vagy éppen a vézna, illetve vastag) hangzás különböző kérdései, mint ahogyan gyakran esik szó a zenekari építkezés formaalkotó szerepéről, s az ezzel kapcsolatos erényekről és fogyatékosságokról is. Ezek a kérdések, amelyekkel a szakirodalom mindeddig nemigen foglalkozott, s amelyek a zenekari gyakorlat mindennapos problémái, kerültek a tanulmány középpontjába. Célja: a zenekari gondolkodás belső logikájának, a teljes zenekari apparátus mozgási törvényeinek feltárása. Amennyiben az egyes hangszerek, a zenekar résztvevőinek egyéni képességeiről esik szó, ezek minden esetben a zenei folyamat egészének részletkérdéseiként merülnek fel.