Bartók-könyv [antikvár]

Két Bartók-ünnepünk is volt a közelmúltban: 1970. szeptember 26-án halálának huszonötödik, 1971. március 25- én pedig születésének kilencvenedik évfordulójáról emlékezett meg a világ. Romániában ennek a megemlékezésének különös súlyt adott az a körülmény, hogy Bartókot születésétől haláláig nagyon szoros kapcsolatok fűzték ehhez az országhoz. Lapjaink Bartók-számai (illetve Bartók-oldalai), filharmóniánk ünnepi hangversenyei, az alkalmi rádió- és tévéműsorok, operaelőadások, emlékgyűlések és kiállítások országos ünneppé, valóságos tömegmegmozdulássá avatták a Nagyszentmiklóson született, egyetemes jelentőségű magyar zeneművész szelleme előtti tisztelgést. A romániai magyarság több mint félszázados művészete aligha regisztrált még egy ilyen nagy mértékű, mindannyiunkat ennyire összefogó eseményt. És talán sohasem volt alkalmunk érezni, hogy a román szellemi élet annyira azonosul velünk egy évfordulón, mint most, amikor a művész és zenetudós személyében a két szomszéd nemzet testvérítésének legkövetkezetesebb, minden áldozatra kész harcosát idéztük. Ennek a megemlékezésnek a dokumentumaiból állítottuk össze ezt a szerény méretű, de sokakhoz szóló (és szándékunk szerint sokat is mondó) kötetet. A bennefoglalt írások két kivétellel most, a kettős Bartók-ünnep időszakában jelentek meg először. Kányádi Sándor és Szilágyi Domokos régebbi Bartók-verseit azért vettük fel ebbe az alkalmi antológiába, mert - mint Bartók-kultúránk immár klasszikus értékei - újraközlésekben, illetve "élő" megszólaltatásban most is kivételes rangú, széles hatósugarú tényezői voltak a Bartókra való emlékezésünknek. Ugyanez az elgondolás vezetett akkor is, amikor képzőművészeti illusztrációink közé egy-egy közismert, az évek folyamán szintúgy klasszikussá minősült Szervátiusz-szobor, illetve Nagy Albert-kép repróját is beiktattuk. E néhány kivételtől eltekintve a szerkesztői munka főleg a kihagyás, a lemondás jegyében folyt. Legelőször az ismeretterjesztő írásoknak az újraközléséről mondtunk le - sajnálattal, de habozás nélkül -, amelyekről pedig nagyon is jól tudjuk, hogy a legszélesebb körben hatottak, s felbecsülhetetlen szerepet játszottak Bartók-kultúránk terjesztésében. Másrészt sok értékes szaktanulmány közléséről is kénytelenek voltunk lemondani, mert terjedelmüknél fogva több nélkülözhetetlen írást szorítottak volna ki szűkre méretezett kötetünkből, s annak népszerű, sokakhoz szóló jellegét veszélyeztették volna. Gyűjteményünk törzsanyagát publiciszták, versek, esszék, vallomások, visszaemlékezések alkotják. A szerkesztő legjobb tudása és szándéka szerint választotta külön a felveendő esszét a sajnálattal mellőzendő tanulmánytól, az ide illő visszaemlékezést a kényszerűségből kimaradó, tudományos jellegű dokumentumfeldolgozástól - ami korántsem volt könnyű feladat. Kivételként vette fel a kötetbe a Bartók családjára és újonnan felfedezett szülőházára vonatkozó közleményeket, mert megfigyelése szerint ezek a kérdések nagyon élénken foglalkoztatják a közvéleményt is.