Énekes poézis [antikvár]

i] Menöke Budárúl Bécsbei^^yrm j líTTi u jMenj el,menj,sze - gényma- gyar! a két-ség part - já - ra.mTekints az in - ga- do - zó remény-ség pól - cá - ra,u 11 r r ps te, a - ki tűz - tűi, vas - túl nem tudo m^XT - zad - ni.Borzadj, mi-kor a vég - sors hi - deg jelt fog ad - ni.Menj el, menj, szegény magyar ! a kétség partjára. Tekints az ingadozó reménység pólcára, S te, aki tűztűl, vastúl nem tudsz megborzadni. Borzadj, mikor a vég-sors hideg jelt fog adni.Vezettessed magadat szem-bekötve, vakon, Elfajúlt testvéridtűi csinák áll-utakon. Kik őseink hamvait rútúl megtapodták, Arany szabadságunkat aranyon eladták.Ott bontsák ki takaró-fedelit szemednek. Ahol egy irtóztató méllység, reményednek Alá van ásva, s nevet a kegyetlen here. Mint zuhog a méllységben a kétség tengere.Szakadoznak a partok, az oszlopok dűlnek, A nem rég meleg vérrel buzgó szivek hűlnék Minát ásott alája, s kemény tüzet vetett A köz-jó bástyájának a maga-szeretet.