Fredman episztolái és dalai [antikvár]

fedlap sarkai kopottasak, kopottak.
CARL ​MICHAEL BELLMAN (1740-1795) a svéd irodalomnak Strindberg mellett legnagyobb világirodalmi hatású alakja, aki­nek a költészete fiatalabb magyar kortársának, Csokonai Vitéz Mihálynak a lírájával rokonítható. A remekül gitározó, kelle­mes hangú poeta doctus kora stockholmi aranyifjúságának a kedvence volt; rengeteg verset írt, ezek közé tartozik e kötet 82 episztolája és 65 dala, amely életművének csúcspontja, s angol, francia, olasz, lengyel, orosz, finti nyelven vált világszerte nép­szerűvé. Ezekben az episztolákban és dalokban egy félig való­ságos, félig költött személy nevében mondja el Bellman mind­azt, amit a maga nevében nem akart vagy nem illett volna elmondania. Meglehetősen szabadszájú és szabados erkölcsű világot jelenít meg Fredmannak, a lezüllött, alkoholista órásmes­ternek az alakja körül: a XVIII. századi, akkor még csak 70 000 lakosú kispolgári Stockholm al- vagy félvilágát. Ennek népe éli a maga zsivajgó, vidám, bor- és pálinkagőzös életét, míg bele nem hal. Bellman nekik írta a Fredman-dalokat, a bordalkölté­szet világirodalmi rangú remekeit, melyek humora, iróniája és féktelensége egyedülálló ebben a műfajban. Bellman, a mihasz­na naplopó, királyi udvari titkár életét és költészetét eddig nemigen ismerhette a magyar olvasóközönség: lírájának értéke­ire először Weöres Sándor figyelt föl minálunk. Kötetünk a legkiválóbb magyar műfordítók közreműködésével készült.