Harminc esztendő Bayreuthban [antikvár]

Gyermekkoromban olyan mesét szerettem a legjobban, mely régi várkastélyban játszódott le. A középkor és a lovagvilág romantikája ellenállhatatlanul vonzott magához. Egy alkalommal négykezes kotta akadt a kezem ügyébe. Ékes címlapján várkastély. Körülötte lovagok, a kezükben hárfa, a várúrnő és egy lengén öltözött hölgy. Kíváncsiskodva kérdeztem, hogy mi ennek a képnek a jelentősége. Erre megmagyarázták, hogy ez a Tannhäuser című operának négykezes kivonata, melynek úgy szövegéi, mint zenéjét Wagner Richard írta, és elmondták egyúttal az operának a történetét. Ekkor hallottam először Wagner nevét említeni. A mese rendkívül megragadta a figyelmemet. Legfőbb vágyam az volt, hogy egyszer láthassam a színpadon. Kívánságom hamarosan beteljesedett. Kilencedik évemben jártam, mikor szüleim beadtak a kalksburgi jezsuita kollégiumba. Bevonulásom előtt atyámmal egy napot Bécsben töltöttem. Atyám, hogy az elválás fájdalmát némileg enyhítse, aznap este el akart vinni a Karltheaterbe, hol Knaak és Blasel valami kacagtató bohózatban léptek fel. Én azonban megtudtam, hogy este az Operában éppen Tannhäusert adják. Megkértem atyámat, hogy a Karltheater helyett inkább az Operába menjünk. Ő eleinte hallani sem akart a tervről. Azt mondta, hogy a darab nem nekem való, azon felül még untatni is fog. Én azonban kérésemtől nem tágítottam. Azzal érveltem, hogy tiz hónapig úgysem fog látni, így együttlétünk utolsó estéjén tegyen a kedvem szerint. Az érvelés hatott. Atyám, magától minden felelősséget elhárítva, elvitt az Operába.