Hogy van, Művész Úr? [antikvár]

Művésztanulmányaim során soha nem tulajdonítottam nagy jelentőséget az iskolának és az általa kínált vonzó diplomáknak, díjaknak. Mindennél többre becsültem viszont azon munkálatokat, amelyek az előkészület jegyében folytak, mesteremmel Amphiónnal. Semmi sem volt hasznosabb számomra, mint a tanulásnak ezen formája, melyben közvetlenül figyelhettem alkotói munkáját, és amibe később aztán, fokozatosan bekapcsolódni is engedett. Felkészültségéből, tapasztalatából merítve nyitottam ki idővel a horizontot, és építettem magamba mindazon követelményeket, melyeket most is művészként elengedhetetlennek tartok. Felismertette bennem, hogy a tehetség az egyik legnagyobb érték, de bizony nem árt, ha ügyelünk rá! Az ilyen képességgel született embernek fokozottan kell művelnie, gondoznia magát - ebben egyébként kérheti a szülők, a nevelők, a barátok segítségét de ezzel nem mentesíti magát az alól, hogy ismereteit növelve megkülönböztetett figyelmet fordítson a tapasztalásra. Mert a tapasztalat végtelensége és frissessége mindig rá fogja ébreszteni a művészt arra, hogy tehetségnek született ugyan, de nem teljességnek.