Iskolai énekgyüjtemény I. [antikvár]

„A népiskolai énektanítás gerince a népdal"- mondja a Tanterv és Útmutatások (V. 164.) „A tanuló a dalkinccsel elsajátítja fajának zenei anyanyelvét, mely testvérként köt össze minden magyart" (V. 160.). Hol találjuk ezt az anyanyelvet, milyen dalokban él leginkább? Erre a kérdésre igyekszik felelni jelen gyűjtemény. Kétségtelen: az élő néphagyományban kereshetjük elsősorban. Ám az zavarba ejtően sokrétű. Minden adata egyformán anyanyelvünk része? Az idegenből átvett dallamok is, amint anyanyelvünkhöz tartoznak a jövevény- és kölcsönszavak? Félrevezetnek a nyelvvel való összehasonlítások. Egy dallam sokkal összetettebb jelenség, mint egy szó. Benne már a mondatnak, sőt versszaknak megfelelő szerkezet is van, átvétele többet jelent, mint egy-egy szóé. Egy nemzet zenei anyanyelve az a zenei kifejezéskészlet, formakincs lesz, mely zenéjét mennél több más népétől megkülönbözteti. Ami csak nála, vagy vele rokon népeknél található. A ,,Szeretnék szántani" - „Boci-boci tarka" s más efféle, iskolai zenetanításunkban eddig a népdalt képviselő dallamok nem olyanok. Hisz közösek a legkülönbözőbb nyelvű népeknél a Balkántól a Jeges-tengerig. Az utóbbi negyedfél évtized vizsgálódása eléggé feltárta a magyar népzene jellegzetességeit. Hangsor, ritmika, dallamszerkezet, formai hajlamok megállapításával elég pontosan körülírható. Az ezeréves ittlakás alatt felvett nyugateurópai elemek egy része szervesen illeszkedik bele, másrésze máig vegyületlenül mutatja jövevény voltát, esetleg gyakori használat ellenére is.