Mozart: Titus kegyelme [antikvár]

"A Mozart-melódia, Nyugat zenéjének ez a magában álló csodája, nem Bach folyondár-dallamaival rokon, hanem karcsú és zárt, arányos és tiszta körvonalú tünemény, apollói fény és dionysosi forróság; áttetsző, mint a tengerszem és sugárzó mint a nyárvégi égbolt; magában nyugvó és szinte természeti módon kifejlő, minden pillanatban megújhodó bőség és öröm. Ez a dallamosság alapjában bizonyára veleszületett Mozarttal, de fejlődése fokról fokra, lépésről lépésre bontotta ki s mennél rezignáltabb lett életében, annál jobban beteljesedett melódiájában; a mozarti dallam sohasem volt oly csordulásig telt, oly boldog és elragadtatott, oly tündéri és tündöklő, mint a költő legszomorúbb, utolsó szenvedései idején...Minden szépség mögött ott lappang a halál, az ő virágszépsége mögött is ott lappangott; de ez a halál -íz még inkább hozzájárult, hogy minden más muzsika úgy hasson az övé mellett, mint a héj a maghoz képest, hogy a Mozart-zene minden zenék zenéje legyen, égi ajándék, teljes esszencia és halhatatlan ital."