Reneszánszlant metodika [antikvár]

1. ELŐSZÓ „Gyűjtsd a tudást, mert látod, pusztul minden efóldön, és csak a szellemi kincs élheti tála halált" Sylvester János (1504k.-1551) Ahhoz, hogy a lant visszanyerje azt a tekintélyét, amit Magyarországon is birtokolt a 17. századig a hangszerek sorában és a mai hazai zenei életben a komolyzenei hangszerek között méltó helyére kerüljön, alapfeltétel, hogy a Kárpát-medencében hellyel-közzel elindulhasson intézményes keretek között a lantoktatás, ami egyelőre még hiányzik a zenei életből. Magát a lant könyvet a Pozsonyból elszármazott Hans Newsidler (1504 k. - 1563) emlékének szentelem, mivel Bakfark Bálint mellett 6 volt az az európai hírnévre szert tevő lantjátékos, akinek a metodikája mind a mai napig az egyik legkompaktabb reneszánsz lantiskola. Toyohiko Satoh (1943 -), volt mesterem a kiadott Barokklant Metódusa mellett elkezdett egy reneszánszlant iskolát is összeállítani, amiből ugyan teljes metódus nem lett, de az ő metodikája segítségével a Hágai Királyi Konzervatóritunban eltöltött 35 esztendeje alatt sok kiváló növendékéből nemzetközi hírű lantjátékos lett. Az 6 beleegyezésével használtam fel, és bővítettem a metodikai anyagát. Remélem, híí tudtam maradni ahhoz a szellemiséghez is, amit ő képviselt. A kiindulópont az volt, hogy legyen a magyar lantoktatás számára egy tankönyv, ami a hangszer elsajátításán tiil az alaprepertoárja mellé plusz ismereteket is ad, és gyakorlati tudnivalókkal is megkönnyíti a játékos lantos-hétköznapjait. Részletesen megírt metodikára azért van szükség, mert mintegy másfél évszázadra megszűnt a lantoktatás, ami addig mesterről-növendékre szállt évszázadokon keresztül, s most ezt a hagyományt be kell indítanimk újból. Alapul vettem a korabeli lantkiadványok előszavait, a lantosok javaslatait és természetesen pedagógiai céllal megírt műveiket. Jómagam lassan 20 esztendeje tanítok lantot kurzusokon, és mind gyakorlati muzsikusként, pedagógusként és előadóművészként is összegyűjtött tapasztalataimat szeretném e könyvben a lantozni vágyókkal megosztani. Mint a többi művészi tevékenységet, a hangszerjátékot sem lehet egy vagy több metodikán keresztül elsajátítani. Látni, hallani, érezni kell. Egy szakavatott játékossal kipróbálni, a megszólalást kipróbáltatni. A zenét tanulni vágyók is az évezredeken során éveken keresztül mesterhez jártak, hogy a szakmát, a hangszer kezelésének módját elsajátítsák. Lehetedenség mozdulatokat, különböző pengetési módokat, hangszíneket, hanghosszakat stb. leírni. Még az audiovizuális módszerek sem adják vissza azt az élményt, amit egy zenész élőben nyújthat. Nem véletlenül született kevés metodika az elmúlt évszázadok során. Amelyek ránk maradtak, azok sem próbálták részletezni a leírhatatlant. Feltételezték egy játékos, egy tanár vagy egy mester segítségét. Szükségesek a metódusok, lévén, hogy a lantművek több évszázaddal ezelőtt születtek, s a hangszerjátéka, oktatása hosszú időre kiveszett, és persze a kor is több szempontból annyira más volt. Ugyanakkor gyakorló muzsikusként elengedhetetlenül fontosnak tartom, hogy a játékos a hangszer elsajátításán túl a lantjátékhoz tartózó alapismeretekkel is tisztában legyen, hogy a művek, illetve a szerzők üzenetét megértse, s így a darabokat hitelesen tudja megszólaltatni. A következő ismeretekre gondolok itt: nagy vonalakban a hangszer története, az adott kor történelme, mindennapi élete, zenei világa (vokális és más hangszeres művek), hangzásideálja, a társművészetek (irodalom, festészet, esztétika), a zenélések helyszínei, stb. Ez még mind nem elég, egy művet, a hangokat nem elég csak eljátszani, a tabulatúrát életre kell kelteni, a komponista és a mű üzenetét alázattal továbbadni.