Rigoletto [antikvár]

Verdit, a 19. század legnagyobb olasz zenedramatikusát, mélyen megragadta Hugó Victor költészete. Miután 1844-ben az „Ernani" c. dráma zenés feldolgozásával legelső nemzetközi sikeréhez jutott, 1851-ben a „Le roi s'amuse" (1832) után nyúlt és ezt is Piave költővel alakíttatta át az opera céljaira. Hugo „Triboulet"-ja itt „Rigoletto"-vá alakult, I. Ferenc francia király mantuai herceggé; a század (16.) ugyanaz maradt. „A király szórakozik" jellemzőe a romantikus dráma, sötéten pesszimista világfelfogással, fény és árnyék szédületesre kiélezett ellentéteivel. A meghasonlott szívű udvari bolond régi alakja az európai költészetnek, Lear király bolondja is ilyen; az értékes bohóc humorát szomorú igazságok tréfába öltöztetése teszi, aki pedig nyiltan mókázhat az élet fonákságain, akinek kenyere a fonák, az mélyen látja, érzi is az élet hibáit. Az udvari bolond az, aki nevet és nevettet a vulkán tetején. Tragikus alakká pedig akkor válik, ha az élettől ő maga olyat kíván halálosan, amitől az élet fonáksága megfosztja. Ilyen alak Rigoletto.